Gyász

Megrázó: Ezt mondta nem sokkal a halála előtt Boros Lajos

Doris

Létrehozva: 2024.08.09.

A legendás rádiós csütörtöki halálhíre az egész országot megrázta. Boros Lajos 2019-ban esett kómába, ám mint mindenből, az egészségi állapotából is viccet csinált.

Ahogy arról beszámoltunk, hosszú betegség után 2024. augusztus 8-án, csütörtökön elhunyt Boros Lajos, a magyarországi reggeli rádiózás, az úgynevezett morning show úttörője. Halálhírét családja jelentette be megrendülve. Nem túlzás állítani, hogy pillanatok alatt több ezren fejezték ki részvétüket, sokan megosztották, milyen emlékek fűzték őket a rádióshoz. A Retro Rádió az elsők között osztotta meg a hírt közösségi oldalán.

Mindig remélte Boros Lajos, hogy visszatérhet a klasszikus rádiózásba
Boros Lajos életének 77. évében hunyt el (Fotó: Teknős Gábor)

Azt ugyan pontosan nem lehet tudni, hogy mi okozta Lali király halálát, ám az nem titok, hogy a legendás rádiós, mókamester régóta betegeskedett. Hat évvel ezelőtt, 2019-ben egy komoly szívműtét után kómába esett: öt héten át nem ébredt fel, a családja nagyon aggódott érte, de végül kinyitotta a szemét. Ébredése után rengeteg dolgot újra kellett tanulnia, többek közt járni is, de emellett teljesen megváltozott az életszemlélete is: úgy érezte, rengeteg szeretetet kapott, s meg kell szolgálnia azt.

Tavaly nyáron úgy tűnt, sokkal jobban van, akkor így nyilatkozott az állapotáról:

– Ha belenézek a tükörbe, és egy szimpatikus ember néz vissza rám, akkor vagy meghülyültem, vagy egészen véletlenül más gyógyszereket vettem be. A környezetem visszajelzése és a saját benyomásaim alapján is nyugodtan kijelenthetem, hogy jól vagyok. Negyedévenként járok vizsgálatokra, a múlt héten is voltam, és az orvosom azt mondta: „Úristen, hát ezt nem lehet fokozni! Lajos, de jól néz ki!” Csökkentette a gyógyszereimet, aminek nagyon örülök. Az orvos után találkoztam ismerőseimmel, akik azt mesélték, hogy amikor megromlott az egészségi állapotom, az egész gyülekezet imádkozott a felépülésemért. Mit mondhatnék, ettől csak még jobban éreztem magam – nyilatkozta a Star magazinnak meghatódottan Boros Lajos tavaly nyáron.

Boros Lajos négy hónappal a halála előtt adta utolsó interjúját

A néhai rádiós legenda négy hónapja volt Köböl Anita vendége az ATV A nő háromszor című műsorának.

Amikor a műsorvezető a kómáról kérdezte, illetve arról, milyen élményei vannak ezzel kapcsolatban, Boros a tőle megszokott humorral válaszolt:

− Ez egy kóma, egy kis vesegyulladással megízesítve. És turkáltak bennem a doktor bácsik, hogy miért kapja ezt a Boros. Vannak a kómának derűs pillanatai is. Felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy hagyjátok az élményt magatokon átélni. Mert ez egy élmény. És én ezt nagyon élveztem – idézte fel Boros, aki nem egyenletesen ébredt fel, hanem voltak úgynevezett hullámok.

−Voltak érzékenyebbek. De a legérdekesebb, hogy nincs érzelemtúltengés – mondta a rádiós, akit hétfőn helyeznek örök nyugalomra Nagykőrösön.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek