Átgondolta

Kasza Tibi beismerte, feladta egykori álmát: „A gyerekek az elsők”

S.V.

Létrehozva: 2024.08.28.

Thaiföld különösen kedves a tévés szívének, így nem is csoda, hogy közel 20 éve jár vissza oda. Az évek során Kasza Tibor a feleségét, Andreát is „megfertőzte” ezzel a szenvedéllyel.

A Thaiföld iránti szerelmet semmi nem festi le jobban annál, amit Kasza Tibor mondott a hot!-nak 2015-ben, amikor Andival már egy párt alkottak:

Kasza Tibor és Andi 293A8060
Korábban Kasza Tibor azt tervezte, hogy a családjával Thaiföldre költözve, kétlaki életet élnek majd (Fotó: Mediaworks archív)

Nagy álmom, hogy egyszer egy ottani szigeten tölthessem az életem hátralévő részét, és egyfajta kétlaki életet élhessek majd. Persze ez egy következő tízéves terv.
A tíz év hamarosan letelik, de azóta nagyot változott a showman élete, hiszen 2018-ban megszületett a kislányuk, Lora Bella, 2022-ben pedig a kishúga, Liza Panna. Az első gyermekük születése után Tibi még azt mondta: továbbra is el tudná képzelni, hogy odakint éljenek, maximum majd ingázik Magyarország és Thaiföld között.

„Megvan a megszokott kis életük”

Nemrég viszont éppen a munka – a TV2-n látható A Kísértés című műsor – miatt töltött hosszabb időt az egzotikus helyen, és bár a családja is elkísérte a forgatásokra, a visszatérés után igen megfontoltan beszélt lapunknak a korábbi terveiről.
Egyelőre szögre akasztottuk a kétlaki élet ötletét, mert a gyerekek az elsők. 

A nagylányomat ide köti az iskola, a barátai, a lovaglás. Megvan a megszokott kis életük. Az utazás örökre megmarad, de a költözés most nincs napirenden.

Az édesapa azt is elmondta, hogy Thaiföld nagyon családbarát hely, és amikor ott vannak, akkor szépen, nyugisan élnek, távol minden pörgéstől, csak egymásra figyelve. Tibinek fontos is volt a családja támogatása, mert bár ma már nem játszik szerepeket, és nem akarja erősebbnek mutatni magát, mint amilyen valójában, igenis sebezhető.
Borzasztóan érzékenynek tartom magam, és korábban volt bennem egy olyan reflex, hogy minden feszült helyzetet azonnal fel akartam oldani humorral. Meg kellett tanulnom, hogy hagyjam dolgozni a csendet, hiába éreztem azt sokszor, hogy meg kellene szólalnom.

Kasza Tibor
A Kísértés műsorvezetése érzelmileg is megérintette (Fotó: Szabolcs László)

Kasza Tibor hálás, hogy a felesége mellette volt

A Kísértés műsorvezetőjeként rengeteg olyan drámát élt át nap mint nap, amik nem mindig hagyták érintetlenül.
Sokszor összetörve jöttem el a forgatásról, és magammal vittem ezeket a traumákat, amiket a játékosok megéltek. Nem tudtam kívül helyezkedni, mint egy pszichológus, ezért nagyon hálás vagyok, hogy a családom, főleg a feleségem mellettem volt. Jó volt leülni vele a nap végén, kiadni magamból, átbeszélni ezeket a megéléseket, mert az ő segítségével fel tudtam oldani a bennem lévő feszültséget – mesélte Tibi.

Gyerekesek kizárva!

A Kísértés amerikai eredetijének első évadából a producerek kizárták az egyik „elcsábítandó” párt. A műsor közben kiderült ugyanis, hogy nemcsak egy 
párt alkotnak, de közös gyermekeik is vannak

Megtalálta a szépségét

Tibi először nem volt biztos benne, hogy elvállalja a TV2-n szeptember 1-jétől futó A Kísértés vezetését. Azért változott meg a véleménye, mert belátta, hogy ez nem egy felszínes show, hanem egy lehetőség, hogy a játékosok legmélyebb, őszinte érzelmi viharaiban ő lehessen a világítótorony.

hot magazin címlap feltöltéshez
A legfrissebb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet találnak (Fotó: hot! magazin)

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek