Betegség

„Némaságra vagyok ítélve” – komoly betegség gyötri Kovácsovics Fruzsinát

Zs.

Létrehozva: 2024.08.16.

Két hónapon belül másodszor dönti le a lábáról a betegség a háromszoros Fonogram-díjas énekesnőt. Kovácsovics Fruzsina fellépései újra veszélybe kerültek.

Kovácsovics Fruzsina a nyár elején lett először rosszul, akkor kórházba is került egy komoly vírusfertőzés miatt, ami a fülét támadta meg. Akkor Fruzsinának a fellépéseit is le kellett mondania, mert a fülfájdalom makacsul tartotta magát.

071208-JB Kovácsovics Fruzsina
Kovácsovics Fruzsina koncerteket is lemondott a fülfájdalmai miatt, a helyzet most sem jobb (Fotó: archív)

A hangszálait is elérte

Az énekesnő akkor szépen felgyógyult, de úgy tűnik, hogy még mindig nincs túl a nehezén, ugyanis most, két hónappal az előző probléma után megint az ágyat nyomja. Most épp a torkát támadta meg valami kór.

Hangszálgyulladásom van, tulajdonképpen némaságra vagyok ítélve

– mondta a lapunk megkeresésére az énekesnő.

Az orvosok szerint talán a légkondicionáló miatt van, de semmi biztosat nem tudtak mondani azonkívül, hogy maradjak csendben és ne erőltessem még a beszédet sem.

Fruzsina azt mondja, hogy megint veszélybe került egy-két fellépése, hiszen a hétvégén már színpadon kellene állnia.

Kovácsovics Fruzsina nehezen gyógyul

A doktorok azt mondják, hogy a pihenés a legjobb gyógyszer, de engem sürget az idő, hiszen két nap múlva már fellépésem lenne. Nem tudom ebben a percben megmondani, hogy sikerül-e két nap alatt felturbóznom magam, de nagyon szeretném, ha sikerülne. Nem szeretném cserben hagyni a közönséget

tette hozzá Fruzsina. 

Az énekesnő egyébként azt sejti, hogy a mentális fáradságának is köszönhető ez a sok és egyre gyakoribbá váló probléma. Fruzsina azt nyilatkozta korábban, hogy pszichológus segíti őt a mindennapokban, és hogy a kiégés jelei mutatkoznak rajta az utóbbi időben.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek