Reklamáció

"Egy szolgáltatást árul, amire magasról tesz" – feljelentéssel fenyegetik rajongói Kulcsár Edináékat

Bors

Létrehozva: 2024.08.22.

A házaspár tavaly év végén indította el a saját reality műsorát, ami óriási népszerűségnek örvendett. Idővel aztán egyre többen jelezték, hogy nem elégedettek Kulcsár Edina és G.w.M fizetős tartalmával, ugyanis amellett, hogy hónapokkal el vannak maradva az epizódokkal, állítólag nem teljesülnek más feltételek sem az előfizetések kapcsán.

Kulcsár Edina és G.w.M tavaly novemberben indította el a saját reality műsorát, ami kifejezetten nagy népszerűségnek örvendett. Az elején... A házaspár havonta csupán 1790 forintot kér az exkluzív tartalmak megtekintéséért, és már az induláskor rengetegen iratkoztak fel, azonban az utóbbi időben nagyon sokan le is morzsolódtak. Eleinte ugyanis heti rendszerességgel kukkanthattak bele a kíváncsi nézők a házaspár életébe: láthatták, ahogy G.w.M a kórházban lábadozik, és az is ebben a műsorban derült ki, hogy Edina várandós, és kisfiút hord a szíve alatt. Idővel viszont egyre kevesebb lett a tartalom, ami sokakban felháborodást keltett, tekintve, hogy több hónapnyi késéssel látják az epizódokat. Ezt még májusban szóvá is tette az egyik előfizetője Edinának, sőt még azzal is riogatta a szépségkirálynőt, hogy a fogyasztóvédelemhez fordul, ám a szépségkirálynő csak nevetett a dolgon...

Kulcsár Edina és G.w.M SZL_0906
Kulcsár Edina és G.w.M realityje miatt lázadnak a nézők  Fotó: Szabolcs László

Kulcsár Edina és G.w.M kiverte a biztosítékot a rajongóknál

Az imént említett hölgy az Instagramon üzente meg a házaspárnak, hogy a pénzéért cserében nem azt kapja Edináéktól, amit ők megígértek, így amellett, hogy leiratkozik  a csatornáról, még az illetékes szerveket is megkeresi. Hogy ebből lett-e bármi, azt nem tudjuk, az viszont kiderült, hogy G.w.M-ék nem igazán vették komolyan a fenyegetést. 

– Hello. Az előfizetést lemondtam. Egyrészt a tartalom édeskevés, másrészt a hirdetőben a privát üzenetküldés is benne van, amelyre viszont válasz nincs. Így úgy érzem, a jogaim sérültek, a reklám pedig félrevezető és valótlan dolgokat tartalmaz, a fogyasztót megtéveszti.

Ezért a fogyasztóvédelemhez fogok fordulni. Egy fizetős szolgáltatás nyújtsa azt, ahogyan hirdetik

– írta a felháborodott hölgy még májusban, amivel kapcsolatban egyébként lapunk is megkereste a rappert, ám nem kívánt még csak reagálni sem az üzenetünkre. Ellenben a reality legújabb részében – ami egyébként majdnem három hónapos késéssel fut –, pont ez a téma került szóba, és az, hogy bár G.w.M megkapta a levelünket, inkább csak nevetett rajta, minthogy nyilatkozzon az ügyben. Bár való igaz, hogy az internetes műsorban azért elmondják, nem igazán értik ezt a feljelentést, csak azért, mert az érintett hölgy nem kapott választ, illetve a megosztott tartalmakat is kevésnek találja. Sőt, Edina még gúnyosan azt is megjegyezte, hogy bárcsak neki lenne ennyi ideje, hogy ilyen témákkal foglalkozzon. Nos, úgy tűnik, hogy ez a válasz továbbra sem tetszik az előfizetőknek, legalábbis akad pár néző, aki felháborítónak tartja a dolgot, a Redditen pedig hangot is adtak a véleményüknek. 

– Egy szolgáltatást árul, amire magasról tesz. Örülnék, ha végre a tetteinek következménye lenne. Fordított esetben Ő lenne a legjobban kiakadva – fogalmazott valaki, majd egy következő hozzászóló egy kicsivel bővebben fejtette ki a gondolatait. 

–  Edina, megígértél mindent ebben a sz*r realityben a feliratkozóknak, aztán meg ki vagy akadva, hogy feljelentenek. Ne legyél már meglepődve, csodálom, hogy nem tömegesen tettek ígyírta a Reddit-felhasználó, amire válasz egyelőre nem érkezett, de lehet, hogy majd egy következő reality részben megismerhetjük a házaspár álláspontját is. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek