Szülészet

Luxuskörülmények között szült Kulcsár Edina: ennyibe került a baba érkezése

Zs.

Létrehozva: 2024.08.12.

A sztárpár kisfia, Dion a múlt héten látta meg a napvilágot. A Bors kiderítette, hogy Kulcsár Edina és G.w.M melyik klinika szülészetét választották, és persze az árakat is megnéztük.

Kulcsár Edina és G.w.M sosem csinált titkot abból, hogy az átlagnál jobb körülmények között élnek. A fényűzésről leginkább az Instagram-oldaluk árulkodik, ott találkozhatunk a több százezer forintos ruhákkal, luxusautókkal, és persze az egyedi igények alapján összeállított, közel félmilliós babakocsival is, amit épp most szereztek be az első közös kisfiuknak, Dionnak. 

Kulcsár Edina és G.w.M 293A7218
Kulcsár Edina és G.w.M igyekeznek mindenből a legjobbat választani (Fotó: Szabolcs László)

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nagyon sok terméket szponzorációba kapnak – miért is ne kapnának, Edinának egyedül közel 1 milliós követőtábora van a közösségi oldalakon –, vagyis nem kell pénzt adniuk érte, de ettől még nem kérdés, hogy Edina és G.w.M is jól érzi magát a luxusban. 

Kulcsár Edina ezúttal is a magánklinika kényelmét választotta

Kulcsár Edina nemrégiben egy kérdezz-felelek játékot indított az Instagramján, ahol többek között arról is beszélt, hogy mindenképpen magánklinikán kívánja világra hozni a negyedik gyermekét. Sőt azt is elárulta, hogy a harmadik szülése is magánegészségügyben történt, de ott valamiért nem volt megelégedve az ár/érték aránnyal, amit tapasztalt, ezért új helyszínt keresett a kis Dion megszülésére. 

Nem ott fogok szülni, ahol tavaly, ennek több oka is van... Egyrészről, annyira az árhoz képest nem voltam elájulva, másodsorban pedig abszolút az volt a fő szempont, amikor kórházat választottunk, hogy a kislányunkat, Amarát is be tudjuk magunkkal vinni, mert brutálisan anyás

– írta a híresség a közösségi oldalán. A Bors kiderítette, hogy az ország egyik legjobban felszerelt, a pácienseket luxuskörülmények között kényeztető intézményére, a Dr Rose klinikára esett most Kulcsárék választása

Kórházi szoba első osztályú kilátással (Fotó: PIXBAR PHOTO / Dr Rose magánkórház)

Pazar ellátás, milliós árral

Az ötcsillagos szálloda minőségű ellátás itt alapfelszereltség, de természetesen lehetnek a páciensnek külön kérései is, amit szívesen teljesít az intézmény, nyilván plusz forintokért cserébe. A magas szintű ellátásnak persze megvan az ára is, a szülészeti szolgáltatás ugyanis közel kétmillió forintba kerül, amihez további szolgáltatásokat is lehet kérni. Végül Kulcsár Edina egyetlen nappal a szülése után már haza is mehetett, hiszen semmiféle komplikáció nem lépett fel. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek