Csend

Továbbra is drámai a magyar énekesnő állapota: szeptember 10-én minden eldől

Doris

Létrehozva: 2024.08.29.

Módosítva: 2024.08.29.

A szaxofonos-énekesnő napjai még jó darabig némaságban telnek, bármilyen nehezen is viseli, hogy nem szólalhat meg. Marcellina nem tagadja, nehéz neki a csönd.

Augusztus 15-én szomorú hírről számolt be a szaxofonos-énekesnő, Marcellina. Ahogy azt a Bors is megírta, a sztár hangszalagjai bevéreztek, az orvos legalább egy hónapnyi szigorú némaságra ítélte őt, ám sajnos az sem kizárt, hogy ennél több időre is szüksége lesz a felépüléshez.

Marcellina szeptember 10-én szólalhat meg újra (Fotó: Pál László)

Ez alatt az idő alatt Marcellinának még csak suttogni sem szabad, hogy elkerülje a további károsodást.

 Szerencsére műtétre nem lesz szükség, de a rehabilitáció egy hosszadalmas és komoly folyamat lesz, emiatt komolyan is kell venni – mondta szigorúan dr. Kiszel Csilla, Marcellina orvosa.

A Bors most elérte Marcellinát, persze e-mailben, hiszen még mindig nem szólalhat meg. Válaszából kiderült, hogyan éli meg ezt a nehéz időszakot, valamint az is, hogy tart-e esetleges szövődményektől.

− Egyelőre nem tudok erre válaszolni, mert ellenőrzés csak szeptemberben lesz. Addig csak a némaság kényszerét kell pszichésen és fizikailag elviselnem. Nem egyszerű, mert ugyan a nagy rohanásból jó dolog visszahúzódni kicsit a magányomba, hogy kerüljem a kommunikációs konfliktusokat, de ezáltal van sok időm gondolkodni is és írogatni is, és az nem biztos, hogy jó lenne, ha ezeket a gondolatokat tényleg nyilvánosságra is hoznám. Nagyon remélem, hogy nem lesz maradandó nyoma, mert többek között voltam Máriaremetén, ahol egyszer már megtörtént egy csoda. Mondjuk akkor akkor még csak húszéves voltam, és akkor még az izmok - a hangszalag is izom - fiatalok voltak, tehát gyorsabban rehabilitálódnak, mint így idősen. Ennek ellenére nagy az esély arra, hogy szebb lesz a hang, mint volt, mert pihentetve lett, és óvatos klasszikus hangképzéssel csodát lehet művelni − kezdte a Borsnak Marcellina, aki először szeptember 10-én, egy keddi napon nyithatja újra szóra a száját, egy előadóművésznek pedig különösen nehéz lehet csendben töltenie a napokat.

Nehezen viseli a némaságot (Fotó: György Zoltán)

Marcellina kedvesét is megviseli ez az időszak

A szaxofonos-énekesnő nem tagadta, hogy a párkapcsolatában is okoz konfliktusokat ez a csendes időszak, épp azért, mert a kommunikáció közel sem megy olyan gördülékenyen közte és választottja között. 

Mentálisan igazán nem egyszerű, a barátom is nehezen viseli, mi egy sokat kommunikáló pár vagyunk, és ez a behatárolt " beszélgetés" komoly nézeteltérésekre ad okot, szóval inkább visszavonulok, majd csak elrohan ez az idő is. De tényleg az az érzése az embernek, hogy a nehéz idők úgy cammognak, a boldog idők pedig pillanatok alatt elrohannak. 

Persze próbálom azért kemény tevékenységekkel és videócskákkal múlatni az időt az Instán, Facebookon, például a kánikulai tevékenységeimről láthatnak irigylésre méltó fürdőruhákat, vagy a TikTokon 20 ezren reagáltak az augusztus 20-i Himuszomra és a Sztárfogó retrósztárokkal teli tévéműsorom is megy a YouTube-on − ecsetelte a Marcellina PJT alapítója, aki most a boltban is tátogva és kézzel-lábbal mutogatva közli, hogy mit szeretne venni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek