Titkok

„Ebben a táborban szoktunk rá…” – megdöbbentő titkok derültek ki Flipper Öcsiről

Buster

Létrehozva: 2024.08.17.

Bár lassan 16 éve nincs velünk, generációkban hagyott kitörölhetetlen emlékeket Flipper Öcsi a Hungária és a Dolly Roll szívtipró énekese. Az életéről szóló könyvben pedig soha nem hallott történetek elevenednek meg. Többek között a „Klub” megalakulása, ahol először játszott közönség előtt.

Jeszenszky Béla Tibort, (merthogy ezen a néven anyakönyvezték a később csak Flipper Öcsi néven emlegetett jóképű énekest) már ifjú éveiben is főként a rock&roll iránt érzett olthatatlan szeretetet hajtotta. A középiskolában már „tűrhetően” gitározott és ezt a kialakulófélben lévő virtuózitását előszeretettel csillogtatta meg barátai előtt, főként az óraközi szünetekben. És hogy hol kínálkozott erre a legjobb hely? Hát persze, hogy a fiú WC-ben, amit emiatt, és természetesen a zugcigizés okán, a feltörekvő jampik ki is vontak a rendeltetésszerű használat alól. Az erről szóló történetet A Flipper Öcsi: Tedd a szívedre a kezed néven futó Facebook-oldalon osztotta meg a könyv vegyik szerzője.

Flipper Öcsi
Flipper Öcsi mindössze 46 évet élt (Fotó: Facebook)

Zugdohányzóból lett Flipper Öcsi első „koncertterme”

Budai Miki ismét mesél… A CLUB

Az építőtáborok mellett a tanévet is gyümölcsszedéssel kezdtük; a mi iskolánk Kunfehértóra járt, ott próbáltunk magunkba szívni valamit a szocialista munkaerkölcsből. Leginkább almát szedtünk, a bio almalé készítését már akkor tökélyre fejlesztettük, amikor ez a fogalom még meg sem született! 

A dolog a történet szempontjából annyiban releváns, hogy itt, ebben a táborban szoktunk rá a dohányzásra, a harmadik évfolyam elején, 1978 szeptemberében.

Az iskolában akkoriban csak a tanárok dohányozhattak (némelyik még órán is), de a diákoknak az iskola x méteres körzetében tilos volt Jean Nicot találmányának élvezete. Szokás szerint ez minket nem nagyon tartott vissza, eleinte próbáltunk a kertben olyan zugot találni, ahová nem lehetett a tanári szobából odalátni, de késő ősszel / télen beszorultunk az épületbe, ilyenkor a kézenfekvő megoldásnak a fiú WC kínálkozott. Eleinte csak beszaladtunk, félig szívtuk a blázt, a csikket a WC-fülke ajtaja fölé rejtettük (a következő szünetre), és szorongva osontunk kifelé a folyosóra, hogy mikor buktatnak le minket. De aztán ez elmúlt, nagy legények lettünk, és végzős korunkban rendeletileg megtiltottuk a helyiség rendeltetésszerű használatát, elneveztük clubnak (ezt a hátsó falra felmázolt CLUB felirattal nyomatékosítottuk) és mivel éppen cserélték a tantermekben a padokat, egy ilyen kiszuperált példányt is bevittünk a nagyobb kényelem végett – olvasható a bejegyzés első felében, majd a szerző rátért az első koncertek, különleges, „fajanszgőzös” hangulatára.

Flipper Öcsi
Flipper Öcsi gitárját ma a Rock Múzeumban őrzik (Fotó: Facebook)

Később, Bochkor Gábor is a Klub tagja lett

Mikor Jeszy már tűrhetően gitározott, a hangszert is itt tárolta az órák alatt - pont befért a pad lapja alá - és a szünetekben egész rendes kis koncerteket adott. 

Eleinte a club hátsó traktusában, a padon ülve játszott rock&roll számokat a repertoárjából, de ezt később a lányok nehezményezték, mondván, hogy akkor ők csak a lány WC hátuljában hallják a műsort, jöjjünk előbbre, mert akkor a folyosón is élvezhető lesz az előadás. 

Engedtünk a közóhajnak, a padot előre húztuk amennyire csak lehetett. Igaz, hogy így a piszoárokhoz nem lehetett odaállni, de mint mondtam, ilyen jellegű dolgainkat már régen az egy emelettel lejjebb levő fiú WC-ben intéztük, tehát ez nem osztott, nem szorzott. A clubba egyébként sok későbbi ismert ember is járt, az egyik prominens tag ma az egyik népszerű – ha nem a legnépszerűbb – reggeli rádiós műsor vezetője és névadója. Lehet találgatni, ki az?” – utalt az író, feltehetően Bochkor Gáborra, aki két évvel később kezdte koptatni a patinás tanintézmény padjait. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek