Exek

Megyeri Csilla exe sem bánkódik a szakítás után

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2024.08.26.

Módosítva: 2024.08.26.

Már pletykálták a műsorvezetőről, hogy edzőjével szűrte össze a levet, és ezért szakítottak. Most úgy tűnik Megyeri Csilla exe, Molnár Zsolt sem bánkódik pár héttel a szakításuk után. Máris egy exére hasonlító nővel látták együtt bulizni...

Alig két hete, hogy bejelentette Megyeri Csilla és Molnár Zsolt, hogy szakítanak. A pár külön-külön a közösségi oldalaikon jelentették be, hogy 11 év után elválnak útjaik. Csilla azt is leírta, hogy sok mélyponton küzdötték keresztül magukat, de a mostanival már ők sem tudtak megbirkózni. Azonban pár nappal a bejelentés után  már azt pletykálták, hogy a műsorvezető nem szomorkodott sokáig, hiszen többször is edzője mellett jelent meg. 

Megyeri Csilla
Megyeri Csilla párja 11 év után szakított a műsorvezetőnővel (Fotó: Szabolcs László)

Megyeri Csilla exe sem szomorkodik

A műsorvezető úgy tűnik túl is lépett a szomorúságon, és saját edzőjével élvezi ki a nyár utolsó meleg napjait, egykori párja sem unatkozik. Nemrég a Redditre került fel egy kép, ahol éppen a Strand Fesztiválon egy másik nő társaságában élvezi az egyik koncertet. Az nem derül ki a fotóról, hogy milyen viszony is van köztük, de többen úgy vélik, romantikus viszonyt ápolnak, egy dolog viszont biztos, hogy nagyon hasonlít Csillára. Az azóta már törölve lett bejegyzés alatt több kommentelő meg is jegyezte, hogy Zsoltnak egyértelmű, milyen az ideálja:

Már azt hittem, hogy a Csilla van a képen 

Szakított Csillával, és felszedte a Temus változatát 

Milyen temus? Most néztem az instáját, ez a nő minden csak nem Temus. Ráadásul elit családból való. Mi a Temus ellentéte, mert ez akkor ő.

Hasonlít rá, szóval megvan az ember esete. Teljesen oké. Valószínűleg a belsőbe szeretünk és nemcsak a melleket meg a szájat nézzük, szóval szerintem nem olyan, mintha az exét szeretné. Ha egy ikerbe vagy szerelmes és szakít veled, akkor nem fogod a tesóját befűzni, mivel nem a külsejébe vagy szerelmes jó esetben – írták a kommentelők a véleményüket Zsolti új feltételezett barátnője kapcsán.

A jósnő szerint is az új pasi miatt szakítottak

A Ripost a napokban megkereste Lénárt Évi sztárjósnőt, parapszichológust a témában. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon hogyan alakul a műsorvezető magánélete a jövőben. Érdekes választ kaptunk!

Valóban egy másik férfi a szakítás oka, Csilla már régóta kacsintgatott más felé, Zsolti hiába tett meg mindent, Csilla nem akar békülni.

– Így hiába a férfi minden igyekezete, Csilla és ő már soha többé nem lesznek együtt – árulta el a Ripost-nak korábban a sztárok jósnője.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek