boldogság

Tiszta vizet öntött a pohárba Tóth Andi: "a testem és a lelkem úgy döntött, hogy nem erre van szükségem"

Niki

Létrehozva: 2024.08.20.

A fiatal énekesnő a zenéléstől ugyan visszavonult, de a TV képernyőn még láthatják a nézők, hiszen műsorokban is szerepel, sőt színésznőként is kipróbálta magát a TV2 Hazatalálsz című sorozatában. Tóth Andi nemrég saját gasztroműsorba is kezdett a YouTube csatornáján, ahol most a magánéletéről is elárult néhány részletet.

Sokkolta a rajondóit Tóth Andi, amikor bejelentette, visszavonul. Bár nem tűnt el teljesen a nyilvánosság elől, hiszen a TV2-n is láthatták a nézők, sőt a YouTube-on saját főzős műsort is vezet, Max Rendelünk címmel. De persze, amire a legtöbben kíváncsiak most is, mint mindig, az a magánélete. A fiatal énekesnő most válaszolt is néhány követője kérdésére ezzel kapcsolatban.

Tóth Andi
Tóth Andi a magánéletéről vallott: elárulta ki van most mellette (Fotó: Máté Krisztián)

Marics Petivel való szakítása óta találgatják a kommentelők, hogy van-e új szerelem Andi életében, amivel kapcsolatban most elmondta mi az igazság:

Nagyon sokan kérdezitek, hogy van-e valakim, úgyhogy ezt most szeretném leszögezni: nem, nincs senkim. Csak a kutyám van.

És bár ez alapján sokan azt gondolhatják, hogy nagyon magányos, úgy tűnik ez nem így van, hiszen arra kérdésre, hogy boldog-e nagyon pozitívan válaszolt:

– Nagyon örülök, hogy úgy válaszolhatok erre a kérdésre, hogy igen nagyon boldog vagyok és kiegyensúlyozott.

De visszanézve sem csinálnék semmit máshogy, így volt jó minden. Ha valamit megváltoztatnánk még a végén valami máshogy sülne el, az ismeretlen pedig mindig bizonytalan. Jó ez így

 – tette még hozzá.

Tóth Andi visszavonulásáról is árult el részleteket

Persze az énekesnőnél az is egy másik nagyon fontos kérdés, hogy hogy érez most a visszavonulása után, hiszen a zene mindig is az élete része volt, de most végre erre is választ adott.

Én szeretek boldog lenni, tehát jó ez így. Nyilván hiányzik a zene, nagyon szeretem a zenét, ezért is próbálom minél több ilyen projekttel kitölteni a szabadidőmet. De ettől függetlenül sokkal jobban érzem így magam. Azt is kérdeztétek, hogy mi volt életem legjobb döntése, az hogy visszavonultam. Mert van az amit nagyon szeretnél és van az amire szükséged van. Nálam a zene pont ilyen volt, mert nagyon szerettem volna ezt a szakmát, de a testem és a lelkem úgy döntött, hogy nem erre van szükségem

 – vallotta be.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek