Régi szerelem

Tóth Gabi és Trap kapitány egymás ellen fog küzdeni: „Hajlamos mindent fullba tolni”

Bors

Létrehozva: 2024.08.28.

Az énekesnő és Molnár Tibi, vagyis Trap kapitány két évig alkottak egy párt. Szakításuk után Tóth Gabi és exe között a munkakapcsolat is megszakadt, most pedig egymás ellen kell küzdeniük…

Szeptember 7-én All Stars évaddal tér vissza a képernyőre a Sztárban Sztár, ahol az ikonikus zsűritagok mellett, az előző szériák versenyzői is visszatérnek. Többek közt Tóth Gabi, aki hosszú évek után lecserélte a zsűriszéket és újra versenyzőként lép az ország házibulijának színpadára, ahol exével is meg kell harcolnia. 

Tóth Gabi
A Sztárban Sztár All Stars 24 fős mezőnyében Tóth Gabi és exe, Trap kapitány is versenyzik / Fotó: Bors

Tóth Gabi útjába állhat az exe

Elképesztő, összesen 24 versenyzővel rajtol el jövő héten a Sztárban Sztár All Stars. A TV2 legendás műsorában ráadásul egy korábbi szerelmespár, Tóth Gabi és exe, Trap kapitány is harcban áll majd egymással a továbbjutásért. A két énekes két évig alkotott egy párt, nagy szerelem volt köztük. S bár egy ideig még utána együtt dolgoztak, végül a munkakapcsolat is megszakadt, a férfi évekig egyedül élt utána. A Tha Shudras frontembere örül, hogy újra versenybe szállhat a Magyarország legsokoldalúbb előadója címért. Hogy ehhez kiket kell legyőznie, azzal nem foglalkozik, csak szeretné élvezni az egészet. Még akkor is, ha mindeközben volt kedvesével, Tóth Gabival is harcolnia kell. 

– Elnéztem a többieket a mezőnyben, nagyon erős versenyző mind, szóval biztos én leszek az első… aki kiesik. Igaz tavaly is azt hittem, és a végéig elmentem. Azt is megtanultam, hogy nem szakmai szemmel kell nézni a többieket, mert mindenki nagyon jó, szóval bármi megtörténhet – mondta nevetve Trap kapitány, akit az exével való versenyzésről is kérdeztük. 

Szerintem Gabin kívül is van olyan exem, aki a szakmából van és összefutok vele. Valójában, ha nem kapnék ilyen kérdéseket, néha el is felejteném, hogy mi olyan minőségben is ismertük egymást valaha!

Trap kapitány
Trap kapitány két évig volt Tóth Gabi párja Fotó: Bors

Tóth Gabi válásáról is volt véleménye

Tavaly a Palikék világában is őszinte véleményt fogalmazott meg exéről, Molnár Tibi.

„Mindig azt mondtam neki, a Trópusi vihar című filmből idézve: ő hajlamos mindent fullba tolni. Ennek megvannak a hátulütői.  Szerintem azt a Gabit, akit most alakít, kicsit vehemensen hozza. Mondtam is neki, hogy borítékolhatók voltak a következmények” – fogalmazott Trap kapitány. 

Gabi boldog párkapcsolatban él kedvesével, Papp Máté Bencével, aki a tegnapi sajtótájékoztatóra is elkísérte Fotó: Bors

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek