kirúgás

Utolsó pillanatban rúgta ki az RTL a Konyhafőnök sztárját: teljes a felháborodás

Doris

Létrehozva: 2024.08.16.

Mindenkit megdöbbentett, hogy az elismert séfre már nem tart igényt a csatorna. Sárközi Ákos menesztésének híre gyakorlatilag felrobbantotta a netet.

Egy emberként hördült fel az ország, amikor nemrég kiderült, az RTL már nem számít Sárközi Ákos séfre a Konyhafőnök legújabb évadában. A hír mindenkit váratlanul ért, hiszen a Michelin-csillagos gasztrogurut nyolc év után "felejtették ki" a műsorból, aminek gyakorlatilag a közönségkedvence és szerves része lett. Legalábbis ő ezt hitte.

Sárközi Ákos
Sárközi Ákos távozásának híre sokakat felháborított (Fotó: RTL)

Mint ismert, Sárközi 2016-ban, a főzőshow negyedik évadában tűnt fel először a zsűriben, a hatodik évadtól kezdve pedig folyamatosan jelen volt az ítészek között. Menesztésének hírét ugyan megerősítette, de kommentelni egészen péntekekig nem kívánta. Akkor azt nyilatkozta az egyik portálnak, hogy ezt hozta számára az élet, de ha valami elmegy, akkor keresni kell az új kihívásokat.

Felesége, Éva pedig egy nappal korábban azt mondta, hogy a létező összes élethelyzetben, így most is támogatják egymást, és amíg ott vannak egymásnak, addig semmi baj nem érheti őket.

Sárközi Ákos távozását nem tudják megemészteni

A netezőknek és a Konyhafőnök nézőinek azonban ez nem vigasz, Sárközi Ákos kirúgása felrobbantotta a közösségi oldalakat. A főzőműsor kedvelői nem tudják megemészteni, hogy a Konyhafőnök legszimpatikusabb figuráját többé nem láthatják a zsűriben.

– Hihetetlen. Bezzeg a másik két bohócot megtartják. Szánalmas már tényleg. Eddig is csak Sárközi miatt néztem és ahogy olvasom, elég sokan mások is, de ezek után…

– Ákos, ha olvasod : ne bánd, nincs neked erre szükséged :) Fel a fejjel!

– Hát, ez szomorú. Az egyetlen értelmes szereplője volt a műsornak… az elmúlt évadokat csak elvétve néztem, de mindig ő volt a legszimpatikusabb.

– Én sem nézem egy ideje, de ez kifejezetten szomorú. Ákos egy nagy tudású, intelligens, okos ember, akit jó hallgatni is.

– Kedvenc műsorom volt. Ezek után nem nézem. Köszönöm, hogy ezt is elrontotta az RTL. Kezd süllyedni rendesen a színvonal.

– Hű, de rég nem nézem a műsort, de ő az abszolút kedvencem volt. Higgadt, türelmes, határozott, a legjobb vezető típus.

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások tucatjai árasztották el a közösségi oldalakat, sőt, olyanok is akadtak szép számmal, akik inkább Rácz Jenő távozásának örültek volna.

A séfnek minden bizonnyal jólesik, ha látja, mekkora összefogás alakult ki miatta, ám a tényeken sajnos ez sem változtat: nem lesz ott a Konyhafőnök következő évadában, az pedig egyelőre rejtély, hogy ki veszi át a helyét.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek