Hasonlóság

Varga Viktor Benkő Dánielről: Ő volt az apám félig

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2024.08.05.

Az énekes ismerte a világhírű lantművészt, akivel rokonlelkek voltak. Varga Viktor szerint a lantművész zseni volt, de azért volt furcsa, mert alkalmazkodott a világ igényeihez.

Varga Viktor mindig is a saját szabályai szerint élte az életét, így nem meglepő, hogy az emberek furcsán néznek a szokásaira. Ezt az énekes megszokta az évek alatt, sőt élvezi, hogy kitűnik a tömegből. Az énekes pénteken Hajdú Péter YouTube-műsorának vendége volt, ahol az énekes gyerekkoráról és világszemléletéről beszélgettek.

Benkő Dániel Varga Viktor
Varga Viktort sokszor Benkő Dánielhez hasonlították (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Hajdú Péter elmondta, hogyha az énekesre néz, egy hasonlóan nagyszerű, de megosztó művész jut eszébe: Benkő Dániel, akiről Viktor is nagyon jó véleménnyel van.

Ő volt az apám félig, sokat lógtam nála. Nyilván ő is lélektársam, csak előttem járt sok évvel. Nem is tudom, egy 10 alkalommal, hogy találkoztunk és voltam nála, meg ő is nálam. Nem emlékszem, mi volt a kapcsolódási pontunk, de azt tudom, hogy azonnal egymásra nézve tudtuk, hogy azonos a vér

– mosolygott Varga Viktor, aki nagyon jó, intelligens  embernek tartotta a művészt.

SZL_0512
A Varga Viktor dalokban is megjelenik a művész egyedisége (Fotó: Szabolcs László)

Benkő Dániel hozzájárult a mai Varga Viktor létezéséhez

A műsorvezető és az énekes egyetértettek abban, hogy Benkő Dániel nemcsak provokátor, de kiváló művész is volt, az énekes pedig hozzátette, hogy sokat tanult tőle.

Biztos, hogy hozzájárult a személyiségemhez. Így konkrétan most nem tudom, mit mondhatnék, de biztos láttam tőle egy-két szabad mozzanatot, amit felhasználtam én is. Most képzeld el, hogy egy világ szintű, de legalább Európa szintű lantművész vagy, végtelen lemez eladással, ismert vagy. Mi jön ezután, egy olyan világban, ahol nem kellenek se lantosok, se művészek? Hát akkor beleőrülsz – mondta el a véleményét az énekes, aki szerint a lantművész provokatív magatartásával alkalmazkodott a világ igényeihez.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek