döbbenet

Ezek a világsztárok ejtettek egyszerre két nőt teherbe

Létrehozva: 2024.08.27.

Ezen sok rajongó szeme ki fog kerekedni.

Félrelépni, lebukni, ráadásul úgy, hogy a harmadik fél gyermeket vár, több, mint kínos. Hírességek, akik közül sokan nem is tudták titokban tartani. Ráadásul van közülük, akiket kifejezetten boldoggá tesz a helyzet. Jelszó: nagy család, nagy boldogság - írja a Life.

Életre szóló meglepetés - akár fogalmazhatnánk így is, hiszen egyszerre két várandós nő mellett állni apaként, hát, nem egyszerű. Ráadásul mindezt úgy, hogy az apuka világhírű, és mindenütt felismerik. Íme azok a hírességek, akik egyszerre két nőt ejtettek teherbe. 

Hírességek kínos helyzetben: két állapotos nő, egy apa

Arnold Schwarzenegger: házinyúlra nem lövünk... dehogynem!

Kedvenc terminátorunk nem keresgélt sokáig, a házvezetőnővel, Mildred Baenaval jött össze. Közös gyerekük ráadásul pont akkoriban fogant, amikor volt felesége, Maria Shriver éppen negyedszer volt állapotos. 

Maria 1997. szeptember 27-én szülte meg Christophert, Mildred pedig mindössze öt nappal később szülte meg Joseph nevű fiát. A színész később azt állította, hogy fogalma sem volt arról, hogy ő Joseph apja, egészen addig, amíg a kisfiú nem kezdett rá hasonlítani. Schwarzenegger a botrány után továbbra is alkalmazta Mildredet, sőt, extra fizetést adott neki, hogy gondoskodjon a fiúról. A feleség, Maria csak akkor jött rá az igazságra, miután férje egy terápiás találkozón bevallotta neki. 

Életem hátralévő részében ezzel kell élnem. Az emberek emlékezni fognak a sikereimre és a kudarcaimra is. Ez komoly kudarc. Voltak kudarcaim a múltban a karrierem során, de ez egy teljesen más játék… Rossz volt, amit csináltam. De nem akarom azt éreztetni Joseph-fel, hogy nem látják szívesen ezen a világon. Szeretem őt, és rendkívüli fiatalembernek bizonyult.”

Nick Cannon: 12 gyerekem van és imádom őket

Nick Cannon a 43 éves amerikai színész, humorista nem tagadja, hogy nagyétkű, ha a nőkről van szó. 

Cannon imádja a családját, ami nem is kicsi, összesen 12 gyermeke van, köztük Mariah Carey énekesnőtől született ikrei, Moroccan és Monroe. A 12 gyerek összesen hat anyukávtól született, és bármilyen meglepő, ők is támogatják Nick Cannon furcsa családmodelljét. A színész azt nyilatkozta egy interjúban, hogy imád apa lenni,  ez a legjobb dolog, ami vele történthetett. 

Hugh Grant: Titokzatos szülés

Hugh Grant már nem ennyire nyitott, ha a gyerekeiről van szó, pedig a színésznek öt is van belőle, közülük kettő alig három hónapos különbséggel született. 

A színész  jelenlegi felesége, Anna Eberstein 2012 szeptemberében titokban szülte meg John nevű fiát.  Aztán alig három hónappal később korábbi barátnője, Tinglan Hong megszülte második gyerekét Felixet, akinek szintén Hugh Grant az apja. A színész mélyen hallgat a sztoriról, arról meg pláne, hogy a két asszony mit szólt a párhuzamos terhességhez. 

Diddy: a titokkirály

Sean Combs, aki Puff Daddy, majd Diddy néven fut rapperként Amerikában, egyszerre két nőt is teherbe ejtett. 2005 végén Sarah Chapman lett várandós, majd hónapokkal később a barátnője, Kim Porter megtudta, hogy ikreket vár. 2006 júliusában Sarah-nak lánya született, decemberben pedig megszülettek Kim ikrei. A terhes Kim Diddy egyik bartájától tudta meg a szörnyű igazságot, de a rapper személyesen csak akkor mondta el neki a történteket, amikor már ő is túl volt a szülésen. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek