Baba

Weisz Fanni: „Szeretnénk majd egy kislányt is”

Bors

Létrehozva: 2024.08.12.

Óriási a boldogsága a modellnek! A kismama nehezen bírta a majd’ negyvenfokos kánikulát, de most már teljesen kiegyensúlyozott, és alig várja, hogy a kezében tarthassa a kisfiát.

Weisz Fanni alapvetően szereti a nyarat, de kismamaként ez egészen más történetnek bizonyult. A kánikulát nehezen bírta, ám most már úgy érzi, túl van a nyár nehezén.

Weisz Fanni
Weisz Fanni: Nem tagadom, félek a szüléstől (Fotó: Szabolcs László / Hot magazin)

Az elmúlt hetek katasztrofálisak voltak. Minden bajom volt: fájt a fejem, szédültem, azt hittem, hogy megőrülök. Most viszont már frissnek érzem magam. Most, hogy babát várok, olyan, mintha mindent duplán éreznék; valahogy elviszi az erőmet és az energiámat, ezért a meleget is kifejezetten rosszul viseltem – kezdte a hot!-nak Fanni. – Az első két hónapban nem éreztem semmi kirívót, viszont amint fejlődni kezdett a baba, egyre kívánósabb lettem. Hol a sósat, hol az édeset kívántam, a hangulatom meg nagyon változó volt. Most nagyon jó kedvem van, de volt azért, amikor visszahúzódósabb voltam, és még ahhoz sem volt kedvem, hogy megcsináljam a sminkemet vagy a hajamat; csak feküdtem az ágyamban. Most már csak néha van ilyen rossz hangulatom.

Az édesanyjára mindig számíthat (Fotó: Szabolcs László / Hot magazin)

„Néha volt csak hányingerem”

A modell az első trimeszterben nem tapasztalt túl sok rosszullétet. Most pedig, hogy már az ötödik hónapban van, egyáltalán nem gyötri az émelygés.

Néha volt csak hányingerem, meg kicsit szédültem, összesen egyszer hánytam. Éppen a párom kocsijában voltunk, ő vezetett, én meg egy zacskót szorongattam. Tüneményes volt, mert végig simogatott, mondta, hogy ügyes vagyok, egyáltalán nem volt finnyás, segítőkész volt. Nagyon sok szeretetet és odafigyelést kapok tőle, ezért is imádom! – mesélte a kismama a hot! magazinnak.

Weisz Fanni kisfia decemberi baba lesz, a leendő szülők pedig szeretnék kiélvezni a babavárás minden percét. Nem kapkodnak azzal, hogy készen legyen a gyerekszoba.

Kedves, de visszafogott szobát szeretnénk neki, kis macikkal és bézs falszínnel. Babakocsiból viszont extrát szeretnék, hiszen a baba kényelme nagyon fontos.

Kiélvezi a várandősság minden pillanatát (Fotó: Szabolcs László / Hot magazin)

„A párom velem lesz a szülésnél”

Amióta Fanni megtudta, hogy kisbabát hord a szíve alatt, kíváncsian kérdezgeti az édesanyját, a nagymamáját és a család többi női tagját arról, milyen tapasztalataik vannak a szülésről.

Az ő véleményük és az orvosom tanácsai számomra a legfontosabbak. Nem tagadom, félek a szüléstől. Teljes mértékben bízom az orvosomban, ezért ha ő úgy látja jónak, hogy természetesen szüljek, akkor úgy lesz, ha pedig császárral, akkor meg úgy. Az viszont biztos, hogy a párom velem lesz a szülésnél, és szeretném majd fogni a kezét. Ez a pillanat ugyanúgy fontos lesz neki, mint nekem, ezért mindenképpen velem tart – tekintett a jövőbe Fanni, aki szeretne majd kistestvért is a kisfiának.

Nagyon örülök, hogy kisfiam lesz, de szeretnénk majd egy kislányt is. Kis korkülönbséggel, szóval akár egy-két éven belül bele is vágnánk, persze ha a körülmények engedik.

Weisz Fanni
(Fotó: Szabolcs László / Hot magazin)

Weisz Fanni jól bírja a fájdalmat

A modellnek korábban volt egy vakbélgyulladása, akkor kiderült, hogy jól bírja a fájdalmat.

Begyulladt a vakbelem, ráadásul perforált is. Az orvos azt mondta, nem is látszik rajtam, hogy milyen erős fájdalmaim vannak. Ezért úgy gondolom, hogy magas a fájdalomküszöböm.

Weisz Fanni
Weisz Fanni a jelelés alapjait szeretné majd megtanítani a kisfiának (Fotó: Szabolcs László / Hot magazin)

Jeleléssel könnyebb

Fanni mindenképpen szeretné megtanítani a kisfiát az alap jelelésre.

Erőltetni azért nem szeretném. Csak azt tudja majd, hogy mi az evés, ivás és a többi.

A friss hot! magazinban további érdekes sztártörténeteket olvashat (Fotó: hot! magazin)

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek