ÚJABB CSAPÁS

„Zsuzsi után akartam menni” – Mentő vitte el a feleségét gyászoló Lajsz Andrást

Doris

Létrehozva: 2024.08.23.

A koktélkirály néhány hete lett rosszul, azonnal hívta a mentőket. Lajsz András kórházba került, hamarosan pedig Balatonfüredre kell utaznia rehabilitációra.

Szirénázó mentő száguldott a kórházba augusztus 5-én Lajsz Andrással! A koktélkirály 3 hónappal ezelőtt, május végén vesztette el imádott feleségét, Barta Zsuzsát, a gyász pedig teljesen maga alá temette őt. A korábban életerős, az élet nehézségein csak nevető Lajsz András felesége halála után magába roskadt, naphosszat csak álldogált az érdi temetőben néhai neje sírjánál, és nem tagadja: még olyan gondolat is megfogalmazódott benne, hogy szíve szerint Zsuzsa után menne.

Lajsz András
Lajsz András felesége elvesztése után szívinfarktust kapott / Fotó: Bors

Talán ezért is történhetett, hogy augusztus 5-én, este 11 óra körül rosszul lett otthonában. Annyi ereje és lélekjelenléte szerencsére még volt, hogy tárcsázza a mentőket, akik azonnal a legközelebbi kórházba szállították őt. Az orvosok megállapították: szívinfarktust kapott, immáron a hatodikat.

– Mit mondjak, nagyon rosszul vagyok. Annyira Zsuzsi után akartam menni, hogy kaptam még egy infarktust. Műteni szerencsére nem kellett, de kaptam egy katétert. Hazaengedtek az orvosok, de arra figyelmeztettek, hogy a következő ilyennél már nem úszhatom meg a nyitott szívműtétet. Beutaltak a balatonfüredi szívkórházba egy háromhetes rehabilitációra, elméletileg ezen a héten kellett volna befeküdnöm, de most dolgozom, szóval ezt elhalasztottam. Október közepén fogok lemenni három hétre! Már nem akarok Zsuzsi után menni, itt vannak a gyerekeim. Már felnőttek, az igaz, de akkor is a gyerekeim. Be fogok feküdni, lesz, ami lesz

– sóhajtott Lajsz András, akinek immár hat infarktussal a háta mögött be kell látnia, hogy nagyon komolyan kell vennie az egészségét.

– Sz*rul vagyok, de már tudok nevetni. Mi mást is tehetnék? Megpróbálok vigyázni magamra

– ígérte meg a Bors munkatársának a koktélkirály.

Lajsz András egy orvosi csoda

Lajsz András egykor a legnagyobb tévéműsorokban, rendezvényeken keverte a koktélokat, nagyon népszerű és tehetős volt. Aztán a semmiből jöttek a bajok. Első, második, harmadik, negyedik majd ötödik, augusztus 5-én pedig a hatodik infarktus, közben pedig egy agyvérzés és egy sztrók is

– A múlt héten történt a baj. Teljesen egyedül voltam otthon, amikor hirtelen éreztem, hogy rosszul vagyok. Szerencsére épp akkor jött hozzám egy ismerősöm, ő hívta ki mentőket. Az orvosok megállapították, hogy sztrókot kaptam, s óriási mázli, hogy enyhe lefolyású volt és korán érkezett a segítség. Még gyenge vagyok, sokat kell pihennem, de mint mindig, most is próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Szerencsére már látogathatnak, így nem vagyok egyedül

– mesélte tavaly októberben a Ripost-nak Lajsz András, akit akkor még a felesége is támogatott a bajban.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek