SEBEK

Antal Timi megrázó vallomása, így bántak vele a kollégái: „Olyanok is voltak, akik kinevettek”

mkb

Létrehozva: 2024.09.02.

Fájó sebeket tépett fel a bájos énekesnő. Antal Timi rendkívül boldog a jelenében, a múltban azonban sok bántás érte, ezt dolgozza fel most új videóklipjében.

Antal Timi mindig mosolygós, csupa szív énekesnő, most azonban mélypontokról mesélt: bőven akadt rosszakarója és olyan, aki kinevette.

Antal Timi
Antal Timi feltépte a múlt sebeit Fotó: Instagram

Antal Timi vallomása: „Olyanok is voltak, akik kinevettek”

A napokban jelent meg Valaki című új dala, ami az elmúlt bő tíz évet, azaz a zenei pályán való tevékenykedését öleli fel. Bizony nem csak vidámság jutott neki, fájó emlékeket vett elő a fiókól.

A sebek gyűlnek, amik kellő idő elteltével begyógyulnak… vagy nem. Ezeket az érzéseket szerettem volna feldolgozni – fogalmazott az M2 Petőfi TV műsorában a fiatal énekesnő. – Ami még inspirált, az az emberi sokszínűség. Ebben az elmúlt tizenkét évben sokfajta emberrel találkoztam, amíg bontogattam a szárnyaim. Voltak, akik támogattak, szerettek és próbáltak felemelni. 

És bizony találkoztam olyanokkal is, akik próbáltak hátráltatni, akik átnéztek rajtam, olyanok is voltak, akik kinevettek. 

– De azt gondolom, ez kellett ahhoz, hogy olyan ember legyek, aki ma vagyok. Nyilván amikor az ember azt érzi, hogy minden ellene szól, az nem feltétlenül jó érzés, de utólag, ha átlátja az ember, akkor megérti, hogy mindennek megvan a miértje. Muszáj elengednünk dolgokat, hogy tovább tudjunk lépni. Attól függetlenül, hogy ki mit gondol, ki próbál minket megállítani, szerintem érdemes azzal foglalkozni, amit szeretünk. Csak azért, mert valaki meg akar gátolni, nem kell abbahagyni – érvelt meghatódva az énekesnő.

antal timi
Antal Timi 2013-ban a pályája kezdetén. Most árulta csak el: sok bántást kapott az első időkben (Fotó: Bors)

Ugyan Timi nem nevesíti, kik bántották, ám az új dal videóklipjében forgatások, zenei pálya egyengetése során megismert szakemberek vannak rossz színben feltüntetve, ők bánnak vele kutyául, ezzel valószínűleg azt dolgozta fel, hogy többek között kollégáktól is kapott bántást.

Kihangsúlyozta, a dal és az élete természetesen nem csak erről szól, sőt, jelenleg boldogabb nem is lehetne. Két gyermek édesanyja, mint mondja, férjével tökéletes az összhang, ráadásul a babázós, elvonultabb évek után nagy visszatérésre készül: új dalokat ír és egyre többet koncertezik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek