BALHÉ

Zengett a Fülöp-szigetek! Jolly magából kikelve ordított párjával

Buster

Létrehozva: 2024.09.04.

Könnyen lehet, hogy a jelenet után elnöki üzenet figyelmeztette a helyieket, hogy cunami veszély várható. Jolly és Barbi úgy ordítottak egymással, mintha nem lenne holnap.

Szuperák Barbara hanghordozását már jól ismerjük, hiszen hallottuk már őt a Farm VIP-ben is küzdeni az igazáért. Ugyanakkor Jolly, eddig sztoikus nyugalommal kezelte, hogy szíve választottja néha picit sok. A hangsúly az „eddigen”, van, hiszen a mulatós sztárnál az Ázsia Expressz ötödik évadának első szakaszában elszakadt a cérna. Sikerült is túlkiabálnia éretlenkedő kedvesét. Kettejük „kanálcsörgetése” szerda este lesz látható a TV2 képernyőjén. Figyelem zajártalom veszély! 

Ázsia Expressz
Jolly kedvese már a piacon elkezdte a "műsort" (Fotó: TV2)

Nem vagyok ehhez hozzászokva...”

Jolly és Barbi között este kezdett kiéleződni a helyzet, amikor a párosoknak 35 kókuszdiót kellett összeszedniük, hogy elvigyék a befutóig, ahol Ördög Nóra várta őket. A tét óriási volt, hiszen az első három páros kapott lehetőséget a csütörtöki játékra, ráadásul nekik szállást sem kellett keresniük. Talán ezt a terhet nem bírta el Szuperák Barbara, aki kapkodni kezdett a kókuszdió pakolásnál, közben pedig ordítozott az őt sürgető Jollyval, aki később így nyilatkozott a TV2 kamerájának.

 Ilyen kapkodásban nehéz válogatni, miközben a párod üvöltözik veled.

– Igazából nem vagyok ehhez hozzászokva és nem is tudom mindig kezelni mondta az előadó, aki akkor még nem is sejtette, hogy hamarosan elszabadul a pokol közte és párja közt. 

Ázsia Expressz
Jolly végül elvesztette önuralmát (Fotó: TV2)

Meg vagy őrülve!”

Jolly a stoppolásnál szerette volna megnézni a címet, ahová indulniuk kell, de Szuperák Barbi ezt valamiért nem engedte neki és nyugalomra intette. Ezzel pedig olajat öntött a már eleve ott pislákoló tűzre. Az énekes hiába próbálta megértetni vele, hogy csupán szeretné kivenni a részét a fuvarszerzésből, ezzel megkettőzve az esélyeiket. Kedvese a játékszabályra hivatkozva ordítani kezdett vele.Nem válhatunk szét! Nem érted, hogy nem válhatunk szét stoppolni!? – sipította a nyílt utcán Barbi, amivel végleg el is rúgta a pöttyöst Jollynál, akinek csodák csodájára sikerült is túlkiabálnia az önmagát sírásig hergelő szerelmét. – Hát hülyeséget mondasz! Egy hatalmas hülyeséget mondasz! Meg vagy őrülve! 

Te hogy beszélsz velem?! Mit csinálsz!? Teljesen kifordulsz magadból!

 Ki akar szétválni? Felfogod? Nem nekem kell magamat szégyellni. Én is el tudom mondani egy autósnak, hogy hova kell vigyen. Te szólóban játszol: Hát mit csinálsz?! – őrjöngött tehetetlen dühében Jolly, aki később a könnyeit nyelve magyarázkodott a stábnak. 

Ázsia Expressz
Jolly szinte sírva fakadt dühében (Fotó: TV2)

Ez szerintem az én dolgom lenne...”

Igazából a nap végére agyilag elmentem. Szóval hogy próbáltam vele kommunikálni, de nem tudok. Vegyük már észre a másikat is. Ez egy közös játék, amit szerintem együtt kell csinálni. Akármi baj lehet. Rohangál, majdnem ráugrik az autóra. Ez szerintem az én dolgom lenne… – fogalmazta meg gondolatait a mulatós sztár. Hogy a párnak sikerül-e békét kötnie, vagy tovább mérgesítik a hangulatot, az kiderül az Ázsia Expressz szerdai adásából közvetlenül a Tények Plusz után. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek