NYUGALOM

Végrehajtóké lett a háza: Itt kezdett új életet a TV2 kilakoltatott sztárja

Doris

Létrehozva: 2024.09.18.

A Sztárban Sztár leszek! közönségkedvencének háza a napokban végleg a végrehajtóké lett. A megoldás az utolsó pillanatban érkezett Farkas Sándor Lajos számára.

Nagyon úgy tűnik, hogy végre véget ért Farkas Sándor Lajos éveken át tartó kálváriája. Ahogy arról a Bors már többször is beszámolt, a TV2 sztárja évekkel ezelőtt megörökölte azt a hatalmas, 280 négyzetméteres szigetszentmiklósi házat, amelyben halálukig a szülei laktak, és amit tetemes jelzálog terhelt.

Farkas Sándor Lajos, TV2
Farkas Sándor Lajos végül Budapesttől távol kezdett új életet Fotó: TV2

A végrehajtók nem kevesebb, mint 89 millió forintot követeltek a fiatal énekestől, aki sokáig próbálta eladni a házat. Ám bárhogy is próbálkozott éveken át, csak nem kopogtatott az új tulajdonos, pedig Lajos még a vételárat is lejjebb vitte, de sajnos hiába. Idén április végén vált valósággá az, amitől a Sztárban Sztár leszek! tehetsége évek óta rettegett. A jogerős döntés értelmében Lajosnak legkésőbb augusztusig el kellett hagynia azt a házat, ahol felnőtt.

„Sajnos eljött a pillanat, amikor elveszik tőlem és családomtól az otthonunkat, azt a házat, ahova születtem, ahol nevelkedtem, és amit a drága szüleim két kezükkel építettek, és amiért egy egész életen át szenvedtek. Dühös vagyok, de megoldást kell találnom. Kérem a segítségeteket, kiadó kertes házat keresünk, ami legalább 3 szobás, Szigetszentmiklós és környékén. 4 felnőtt és egy kiskorú költözne. Megosztásokat köszönöm”

– tette közzé az énekes néhány hónappal ezelőtt a Facebookon.

Bár az augusztusi dátumból végül szeptember lett, a fiatal énekesnek szeptember 16-án, hétfőn végleg el kellett búcsúznia attól a háztól, amihez rengeteg szép emlék fűzte, jóllehet, az elmúlt években álmatlan éjszakákat okozott neki.

Farkas Sándor Lajos a fővárostól távol kezdett új életet

A számos megterhelő időszakot átélő énekes a Borsnak mesélte el, hogy Heves vármegyében, Pétervására nevű településen kezdett új életet. Épp eléggé távol a főváros zajától és lüktetésétől ahhoz, hogy egy stresszmentes élet köszönthessen rá a sok megpróbáltatás után.

– Végül a nénikém segített, neki van egy tágas, szép háza Pétervásárán, csodálatos, nyugodt környezetben. Itt a levegő is egész más, mint Budapesten, ami az egészségem szempontjából nagyon fontos. Most már itt élek, de természetesen havonta többször visszautazom a fővárosba vagy Szigetszentmiklósra. Mivel ez a település már a Mátra és a Bükk közelében van, sokan azt hihetik, hogy a fél napot utazással töltöm, de igazából másfél óra alatt Budapesten vagyok. Ez most egy félig ideiglenes megoldás, de jól érzem magam itt. Már kinéztünk egy házikót itt, amit a későbbiekben szeretnénk megvenni

– vázolta terveit a Borsnak Farkas Sándor Lajos, aki természetesen a zenélésről sem szeretne lemondani.

– A zene még mindig központi szerepet fog játszani az életemben. Most az is a terveim között szerepel, hogy alapítok egy saját zenekart, már alig várom

– újságolta el a TV2 sztárja, akinek ha lassan is, de rendeződni látszik az élete.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek