Érzelmek

Meghatotta a zsűrit a Megasztár énekesének története: „Van egy pánikbetegségem”

N.V.N.

Létrehozva: 2024.09.29.

Sok versenyzőnek van olyan története, aminek a hatására döntött úgy, hogy jelentkezik a tehetségkutatóba. Így volt ezzel Gulyás Tibor is. A Megasztár versenyzője súlyos pánikbetegséggel küzd. A megrázó történetét a nézőkkel is megosztotta.

A zsűri hosszasan várt egy olyan énekesre, akinek ahogy felcsendül a hangja, azonnal tudják, hogy hozzá hasonló embereket keresnek a tehetségkutatóba. A mai válogatóban egymás után jöttek a jelentkezők, ám Gulyás Tibor, művésznevén MaxBeard megérkezéséig nem volt olyan produkció, ami igazán elkápráztatta volna a Megasztár ítészeit.

Gulyás Tibor - Megasztár
A Megasztár versenyzőjénél több mint három éve kezdődött nála a pánikbetegség (Fotó: TV2)

A Megasztár versenyzőjének története sokakat megérintett

Tibi sokak számára ismerős, ugyanis mindamellett, hogy producerként dolgozik, a Kállay-Saunders Bandben vokálozott. Marics Peti kifejezetten nagy örömmel fogadta a régi ismerőst, aki nem okozott csalódást egyik zsűritagnak sem. A versenyző története sokakat megérintett, hiszen a kisfilmben elárulta, évek óta súlyos egészségügyi problémával küzd. Mindazonáltal, hogy minden álma, hogy énekesként ismertté váljon, más célja is volt azzal, hogy elmesélte történetét.

Van egy pánikbetegségem, ami rengeteg dologban elkezdett hátráltatni az utóbbi időben – kezdte Tibi. – Három éve küzdök ezzel, és már kórházba is kerültem miatta. Ebből próbálok most kijönni. 

Legfőképpen magamnak akarok bizonyítani. 

– Viszont szeretném másoknak is megmutatni, hogy egy ilyen betegséggel lehet harcolni, lehet küzdeni ellene, és hogy ebből is fel lehet állni – mondta az énekes-jelölt.

Gulyás Tibor
Caramel szerint Tibinek szép a hangja és sokat változott az elmúlt években (Fotó: TV2)

Caramel szerint a Megasztár 2024-es évada lehet Tibi nagy esélye

Kevés olyan jelentkező volt ezidáig, aki produkciójával teljesen lenyűgözte a zsűrit. Tibinek azonban sikerült. Ámulatba ejtő volt az is, amilyen szerénységgel fogadta az ítészek kritikáját.

Annyira sorsszerű, hogy most vagy itt 2024-ben. Én egy teljesen másik embert látok és hallok. Nagyon sokat változtál, emberi volt ez az egész, amit átadtál nekünk a színpadon. Átadtad a szívedet, a lelkedet, megérintett az előadásod. Iszonyatosan jól énekelsz és gyönyörű szép a hangod. Ez a te pillanatod és a te éved!mondta Caramel.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek