Jótékonykodás

"Példát kell mutatni" - 10 éves kislány álmát váltotta valóra Krausz Gábor, apaként nagyon megérintette

B. V.

Létrehozva: 2024.09.18.

A sztárséf egy interjú során mesélt arról, mennyi mindent élt meg a jótékonykodás során és azt is, hogyan hatott rá.

Krausz Gábor mindig is szeretett másokon segíteni. Épp ezért, mint korábban megírtuk, nemrég a Ments életet, Álomvarázslók Alapítvány megkereste őt, hogy segítsen megvalósítani egy beteg kislány, Zita álmát, aki séf szeretne majd lenni. A sztárséf elmondta, lenyűgözte őt a kislány ereje és kitartása, édesapaként nagyon megérintette a dolog. Erről nyilatkozott most részletesen.

Krausz Gábor
Valóra váltotta a 10 éves Zita álmát. Fotó:  Dunántúli Napló  / Löffler Péter

Nyáron felhívott az alapítvány vezetője, Budai László, és elmondta, hogy van egy konkrét megkeresés, írt neki egy anyuka, és a lányáról Zitáról mesélt neki, aki gyógyulófélben van egy nagyon súlyos betegségből. Kiderült, hogy a kórházban, heteken keresztül nem tudott enni, ezért főzős videókat nézett. Annyira megtetszett neki ez a világ, hogy szeretne szakács lenni, és a nagy vágya pedig az, hogy egyszer velem főzhessen

 - mesélte Zitával közös történetüknek kezdetét Gábor, akinek még a lelke is belefájdult Zita elszomorító helyzetébe. 

Nem is volt kérdés, hogy segít. Az élményt azonban fokozni szerette volna, így egy hosszú hétvégére elhelyezték Zitát és családját az egyik szállodában, ahol Gábor is dolgozik. 

Később ezt tovább gondoltam, hogy ez ne csak egy egyszeri főzés legyen.  Számomra a legjobb érzés az volt, ahogy láttam a boldogságot és az örömöt az egész család szemében. A kislány a mai napig emlegeti ezt a találkozást, számára meghatározó volt ez az élmény 

- mondta Gábor az Origónak, hozzátéve, hogy az alapítvány munkáját segítve minden ilyen szálloda recepciójánál pénzgyűjtő dobozt helyeztek ki, ahol bárki, akinek van lehetősége, adományozhat az alapítvány számára. 

A sztárséf azt is elárulta a lapnak, hogy sajnos hallott több olyan esetről is, amikor valaki pénzt kért egy jótékony cél érdekében, de akadt olyan is, aki hónapokig ígérte a segítségét, ám időközben tragédia és a kisgyermek életét vesztette.

Ezért gondolom azt, hogy ha lehet, példát kell mutatni, mert ezzel talán másokat is arra ösztönzünk, hogy segítsenek a bajban. Ezzel nemcsak a saját lelkünknek teszünk jót, hanem motiválunk másokat is a jóra. Ráadásul gyerekekről van szó, akik olyan súlyos dolgokon mennek keresztül, amelyek nekünk, felnőttek számára is sokszor felfoghatatlan. Azt gondolom, ilyenkor az a legkevesebb, hogy megállunk egy pillanatra, és megteszünk mindent azért, hogy amiben csak tudunk segítsünk 

– emelte ki Gábor.

Egyszerűen el sem tudom képzelni magam egy olyan szörnyű helyzetben, mint amiben ennek a kislánynak a szülei voltak. Ép ésszel felfoghatatlan, amit ők átéltek és végigcsináltak. Nekem is van egy kislányom, el sem tudom képzelni honnan vették az erőt nap mint nap ehhez a küzdelemhez.

A jószívű sztárséf azt is kijelentette, nem áll le az alapítvány segítésével ezek után sem. Zita csillogó szempárjai a konyhában ugyanis nagy hatással voltak rá. Sőt, annyira lehengerelte őt a 10 éves kitartása és ereje, hogy a jövőben is segítené őt, ha tényleg séf szeretne majd lenni. 

 A kislánynak azt mondtam, hogy ha tényleg szeretne séf lenni, akkor én mindenben fogom őt támogatni. A találkozásunk óta is beszéltünk már és a közösségi oldalon is tartjuk a kapcsolatot. Bízom abban, hogy sok gyermeknek fogok még tudni segíteni, mert azt vallom, hogy csodák bizony vannak, csak hinni kell bennük 

- összegezte gondolatait.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek