Változás

Radics Gigi: Minden porcikámban érzem, hogy megváltoztam

Nicole

Létrehozva: 2024.09.04.

Az énekesnő nemrég ünnepelte a huszonnyolcadik születésnapját, s így közel a harminchoz úgy érzi, teljesen más ember lett. Ez a lelki változás pedig a világhoz való hozzáállását is megváltoztatta. Radics Gigi őszintén mesélt erről.

Felgyorsult világunkban hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy kevés az időnk. Amíg régen a gyerekek képesek voltak órákon keresztül idejüket a játszótereken tölteni, ma már ez egyre ritkábban fordul elő. Radics Gigi éppen ezért fontosnak érzi, hogy a kislánya, Bella megkapja azokat az értékeket, amelyeket ő is megélhetett gyerekkorában.

RADICS GIGI HOT FELTÖLTÉS
Radics Gigi úgy érzi, teljesen megváltozott - Fotó: NÁNÁSI PÁL / Hot magazin

– Félek egy kicsit azzal kapcsolatban, hogy a gyerekemnek hogyan adom át azt a látásmódot a világból, amiket tapasztaltam. Nem szeretném, hogy lemaradjon a többi társától, de fontos, hogy olyan értékeket kapjon, mint amiket anno a szüleimtől tanultam – kezdte a hot! magazinnak Gigi. – Az én generációm még szerencsés volt abból a szempontból, hogy nekünk anno természetes volt az, hogy kijártunk játszani. Például az öcsémmel rengetegszer mentünk biciklizni, a barátnőimmel pedig tizenévesen a játszótér volt az a hely, ahol délutánonként találkoztunk. A mostani korosztálynak ez viszont már kikopott az életéből. Sokan kérdezik, hogy nem veszítettem-e el a gyerekkoromat a Megasztár miatt. Az az igazság, hogy mivel nagyon meg tudtam élni a gyerekkort, nem veszítettem semmit.

A szüleitől jó példát kapott - Fotó: ARCHÍV / Hot magazin

„Egyre közelebb vagyok a harminchoz”

Gigi legfőbb célja az, hogy a kedvességet, a tiszteletet és a segítőkészséget a kislánya ne csak megtanulja, hanem azt érezze, hogy ezek a tulajdonságok szívből jönnek.

Bella sokkal akaratosabb gyerek, mint én voltam, de nagyon kedves lélek, ezért bízom benne, hogy ezekkel nem lesz gond – mosolygott.

Az énekesnő életében a legnagyobb változást az jelentette, hogy édesanya lett. Az utóbbi években azonban úgy érzi, még jobban megkomolyodott.

Huszonnyolc éves lettem, egyre közelebb vagyok a harminchoz. Minden porcikámban érzem, hogy megváltoztam, hogy teljesen más a prioritás. 

Rájöttem, hogy a világ lényege nem az, amit mutatunk magunkról, meg hogy mennyire vagyunk sikeresek, mennyi pénzünk van.

 Persze ezek szükségesek az élethez, de a legfontosabb az egészség, a családdal és barátokkal töltött idő. Nem azért élünk, hogy dolgozzunk, mert annak az a vége, hogy elnyel bennünket a stressz és elfelejtünk a mában élni – vélekedett.

CM20240819_Roby Lakatos_Radics Gigi_Kökény Attila_koncert_Kossuth tér_HAON (17)
Nagy megtiszteltetés érte - Fotó: ARCHÍV / Hot magazin

Radics Gigi szívesen élt volna a 70-es években

Ez persze nem jelenti azt, hogy Gigi felhagyna a munkáival, sőt, inkább igyekszik a dalaiban is minél jobban megmutatni, hogy ki is ő valójában.

Egy albumnyi dalon dolgozom. Egy új vonalat kezdtem el, ami nagyon közel áll hozzám. Kicsit a 70-es és 80-as évek zenéjét idézném fel. Sokszor érzem azt, hogy milyen jó lett volna a 70-es években élni. Amikor nézek erről az időszakról fotókat, vagy olyan zenéket hallgatok, amik akkoriban voltak, úgy érzem, mintha otthon lennék. Ezt az életérzést kerestem már éveken keresztül, és remélem, célba is fog érni. Mindemellett abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy felléphetek Rhoda Scott szeptember 12-i koncertjén. Ő egy nagyon komoly Hammond-orgonaművész, egy igazi legenda, és nagyon megtisztelő, hogy egy színpadon léphetek fel vele.

Angolul ír

Az énekesnő saját bevallása szerint az angol nyelv egyfajta mumus volt számára, de a szorgalmas tanulásnak meglett az eredménye.

– Az új dalaim közül lesz olyan, amelyiken angolul énekelek, ráadásul még a szövegét is én írtam. Ilyet életemben először csináltam! – mondta lelkesen.

A friss hot! magazinban további érdekes sztártörténeteket olvashat - Fotó: hot! magazin


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek