Gyógyulás

„Az elmúlt időszak a megerősödésről szólt” – Bevállalta az operációt, térdműtétből lábadozik Tordai Teri

N.V.N.

Létrehozva: 2024.09.12.

A népszerű művésznő nehéz időszakon megy keresztül. Tordai Teri térműtétjét nem lehetett halogatni, ezért nehezen, de vállalta az operációt. Jelenleg a rehabilitációja folyik, hogy mielőbb visszatérhessen a színpadra.

Tordai Teri nem bánja, hogy az egész nyara ráment a térdműtét utáni gyógyulásra.

Tordai Teri
Tordai Teri próbálja újra felépíteni azt a nőt, aki jól bírja a munkát és a nagymamaságot Fotó: Nemeth Andras Peter

Tordai Teri 82 évesen is tele van tervekkel

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő mint mondja, muszáj volt bevállalnia az operációt, mert ugyanolyan lendülettel és dolgosan szeretné élni az életét, ahogy azt eddig tette.

Az elmúlt időszak a megerősödésről szólt, hiszen rehabilitálódom egy térdműtét után. 

– Most is épp a Komjádi Uszodából jövök. Mert ha az ember tele van tervekkel, munkával, mint én, akkor muszáj odafigyelnie az egészségére. Bátornak kellett lennem, hogy bevállaljam ezt a műtétet ennyi idősen, hiszen a rehabilitációs folyamat sem sétamenet. Kényszerítem magam minden reggel, hogy tornázzak. Olyanok vagyunk, mint egy Mercedes autó, ami hiába a legjobb összeállítás, olykor szüksége van szervizelésre. Most, hogy jó idő van, úszni járok, próbálom újra felépíteni azt a nőt, aki egészen jól bírja a munkát és a nagymamaságot. Otthon mostanában előszeretettel csodálkozom rá a félretett vagy elkevert régebbi könyveimre. Nemrég rábukkantam egy Thomas Mann-naplóra, amit 1940 és 1955 között írt, amikor otthagyta a hitleri Németországot, átment Amerikába, ahol még Roosevelt elnökkel is találkozott. Lenyűgöző olvasmány – mondta Tordai Teri, akinek a nyáron temérdek ideje volt elmerengeni a régi idők emlékein.

Sokszor rádöbbenek, mennyire boldog vagyok színészként; nagyon őrzöm a szakmai barátságaimat is. 

Ezek minden problémát elmosnak. Csak a jóra tudok visszaemlékezni: mennyit játszottunk és szórakoztunk együtt. Más világ volt, azóta változtam én is, és változnak a fiatalok is – tette hozzá a művésznő.

Tordai Teri
A művésznő szeretne mielőbb felépülni, hogy terveit megvalósíthassa Fotó: Mediaworks Archív

„Az egészségre viszont nagy hangsúlyt fektetek”

A színművésznő nemcsak a közvetlen környezetének, hanem a nagyközönségnek is segít azzal, hogy gyakran felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára.

50 éves korom óta rendszeresen járok szűrésekre. 

– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan csodálatos háziorvosom van, akiben maximálisan megbízom. Dr. Somos Évához fordultam a térdműtétem után is: ő mondta meg, milyen gyógyszerből mennyit szedjek, és mennyi fájdalmat tűrjek el. A testi változásokon kívül a lelkemet érintő kérdéseket is meg tudom vele beszélni – olyan nekem ő, mint egy pszichológus – mondta a Star magazinnak a művésznő. 

Nekem már sajnos nem él az anyukám és a nővérem sem, így jólesik Somos doktornővel megosztani, ami épp foglalkoztat. 

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember odafigyeljen magára. Nekem azzal sincsen bajom, ha valaki plasztikáztat, kicsit korrigáltatja a testét. Én soha semmit nem operáltattam át magamon, úgy fogadom el magam, ahogy vagyok, az egészségre viszont nagy hangsúlyt fektetek. Nekem nem kell, hogy mesterségesen meghosszabbítsák az életemet, megelégszem annyival, amennyit a jóistentől kapok – vallotta be Tordai Teri.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek