Válás

Vége, ennyi volt: válik a sztárpár, nincs több balhézás

Létrehozva: 2024.09.26.

Módosítva: 2024.09.26.

Channing Tatum és Jenna Dewan 6 év után hivatalosan is elválhatnak.

A Magic Mike-fimek sztárja, Channing Tatum és a Step Up című alkotásból ismert Jenna Dewan 2009-ben mondták ki a boldogító igent, kapcsolatuk során pedig két közös gyermekük született. 2018-ban viszont sokkolták a világot, mikor bejelentették, hogy elválnak, külön utakon folytatják tovább az életüket.

Channing Tatum, Jenna Dewan
Channing Tatum és Jenna Dewan / Fotó: AFP

Channing Tatum azóta összejött Zoe Kravitz színésznővel, Jenna Dewan is bepasizott, sőt, gyermeket is szült a szerelmének, viszont a válás nem igazán haladt. Mint kiderült, azért nem mondták ki még hivatalosan a válást, mert nagyon összebalhéztak az anyagi dolgokon – leginkább azon, hogy a színész honnan szerezte a pénzt a Magic Mike első részéhez, illetve mennyi jár a bevételből egykori párjának.

Úgy tűnik, hogy végre hivatalosan is elválhat Channing Tatum és Jenna Dewan, ugyanis állítólag sikerült megegyezniük.

Október 3-án ismét lesz egy tárgyalás, amin talán végre kimondhatják a válást, miután a gyermekfelügyeletről is sikerült döntenie a sztárpárnak: elvileg azt beszélték meg, hogy kihagyják a bíróságot és ők maguk beszélik meg, hogyan szeretnék intézni a közös gyermekeik ügyét.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek