Ázsia Expressz

Zámbó Adriánnak rossz volt nézni, ahogy testvére sír

P. E.

Létrehozva: 2024.09.07.

Közelebb hozta egymáshoz a Zámbó testvéreket az Ázsia Expressz.

Véget ért az Ázsia Expressz első hete, amely hajszával zárult és végül egy párosnak búcsúznia kellett a versenytől. Bár minden páros a Zámbó testvéreket várta vissza elsőnek, mégsem ők, hanem Jollyék lettek a befutók. Zámbó Krisztián és Zámbó Adrián bár hatalmas elszántsággal vetette bele magát az Ázsia Expresszbe, ez sajnos most mégis kevésnek bizonyult.

293A4973
 

Azonban nem szomorkodnak, mint mondták, így is megérte számukra részt venni a kalandrealityben, hiszen a közösen átélt élmények közelebb hozták egymáshoz a testvéreket.

"Őszintén szólva az éjszakák alatt azért sem aludtunk, mert nagyon sokat beszélgettünk. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy elszeparálódjunk ketten és élvezzük egymás társaságát, beszélgessünk, régi dolgokról, közös élményekről, közös emlékekről" – vallotta be a kiesés után Adrián.

"Közelebb hozott ez a kaland minket, csak egymásra számíthattunk. Nagyon remélem, akik azt mondták, mi nem fogjuk tudni bevállalni a feladatokat, nem tudjuk odatenni magunkat, azok kellemesen csalódnak, mert ennél többet egyszerűen nem tudtunk beletenni" – vallotta be a fiatalabbik Zámbó, miközben a bátyja, Krisztián a könnyeivel küzdött. Nála az első versenyhéten többször is eltört a mécses, leginkább a meghatódottságtól vagy az öccse féltése miatt.

De Adrián is elérzékenyült visszanézve a legszebb pillanataikat és bevallotta, rossz visszanéznie, hogy a testvére sír, és ő is többször meghatódott. De úgy volt vele, hogy a versenyben könnyeknek nincs helye.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek