Életveszély

Megmentette két gyerek életét Bereczki Zoltán

Nicole

Létrehozva: 2024.10.02. 10:00

Mindenkinek vannak félelmei, de az igazi bátorság az, amikor valaki szembeszáll azzal, amitől a legjobban retteg. Bereczki Zoltán nem akármilyen helyzetben kényszerült erre.

Teljesen ismeretlen és új szituációban találta magát Bereczki Zoltán, amikor belépett Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című pszichoreality helyszínéül szolgáló kastélyba. 

Bereczki Zoltán
Bereczki Zoltán nagyon élvezte a műsort - Fotó: RTL / hot magazin

Bereczki Zoltán a gyerekek miatt legnagyobb félelmét is legyőzte

A műsor gyakran szolgál váratlan és félelmetes fordulatokkal, ezért nem véletlenül jutott eszébe Bereczki Zoltánnak is az, amitől a legjobban tart.

– Mindig is féltem a darazsaktól, ezért igyekeztem inkább elkerülni őket. Idővel azonban elkezdtem dolgozni ezen, és most már egészen jól kezelem ezt a félelmemet. 

Volt az életemben egy olyan eset, hogy valakit meg kellett mentenem egy nagyon komoly veszélytől: sok évvel ezelőtt egy szőlősben a nevelt fiam és egy barátja véletlenül felbolygatott egy darázsfészket. Üvöltve rohantak ki, és még a pólójuk alól is darazsak jöttek ki. 

– Ott, abban a pillanatban olyan higgadtság jött rám, hogy eszembe sem jutott, hogy félek a darazsaktól. Ez a siker pedig, hogy segíteni tudtam, ráébresztett arra, hogy ezt lehet kezelni – mesélte a hot! magazinnak a színész, aki a játékban inkább eltitkolta ezt a fóbiát. – Úgy gondoltam, hátha ezzel el is kerülöm, hogy találkozzak ilyen szituációval. Mástól azonban nem félek, tehát ha kígyót, békát kell megfogni, az nem probléma.

Szembenézett a legnagyobb félelmével, hogy megmentsen két gyereket - Fotó: RTL / hot magazin

„Kibújt belőlem valami, amire nem számítottam”

Bereczki Zoltán mindig is tudatosan építette a karrierjét és az imidzsét. A játék azonban sikeresen magába szippantotta.

– Kicsit meg voltam ijedve attól, hogy egy ilyen műsorban való szereplés mennyire bontja le az ember imidzsét. Azt gondoltam, eléggé fegyelmezett vagyok, hogy ne felejtsem el a kamerákat, és ne hagyjam, hogy magával ragadjon a játék. A tizedik percben megdőlt az elméletem, és kibújt belőlem a legmélyebb játékösztön – nevetett a művész. – A gyilkosok azon voltak, hogy kiforgassanak önmagamból. Folyamatosan kapaszkodtam a saját oszlopaimhoz, ezekhez próbáltam mindig visszajutni. Azt gondoltam, hogy csöndben elvegyülök majd, de már az első napon a játéknál kibújt belőlem valami, amire nem számítottam.

Bereczki Zoltán, hot feltöltés
Több rajzfilmben is szinkronizált - Fotó: YouTube / hot magazin

Bereczki Zoltán: nagyon sokat tanultam magamról

Ennek ellenére semmit sem bánt meg az énekes, hiszen ezekből az életszerűtlen helyzetekből, amiket át-élt, rengeteget tanult is.

– Nagyon sokat tanultam magamról, és szerintem fejlődtem is. Például megtanultam csendben maradni, és figyelni. A műsor sajtótájékoztatóján a készítőknek feltett kérdéseknél is folyton azt éreztem, hogy meg akarok szólalni, elmondani a saját véleményemet, a saját tapasztalatomat, vagy csak egy gyors poénnal reagálni egy elhangzott mondatra, de mégis végig sikerült kívül maradnom a beszélgetésből, és csak hallgatni.

Ismét producerként dolgozik 

Bereczki Zoltán Kadarkai Endre Párral szemben című színpadi talkshowjánál bábáskodik. A műsorban olyan emberek vendégeskednek, akik a közélet fontos szereplői, például Pogány Judit vagy Gálvölgyi János.

Igazi rajzfilmhős 

Dalait és színházi szerepeit sokan ismerik, ám azt kevesen tudják, hogy Bereczki Zoltán szinkronszínészként is maradandót alkotott, több mesefilmben is szinkronizált. Ő kölcsönözte például a hangját a Hupikék törpikék-filmekben Okoskának, de ő volt a Trollokból Ágas, illetve a Susi és Tekergő második részéből Csibész magyar hangja is.

hot! címlap 2024/40
A friss hot! magazinban további érdekes sztártörténeteket olvashat - Fotó: hot! magazin

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek