Híresség

Családi titkokat osztott meg Rácz Jenő

Létrehozva: 2024.10.25. 17:05

A Michelin-csillagos magyar séf, Rácz Jenő és párja Rácz-Gyuricza Dóra egy trend keretein belül osztottak meg titkokat kapcsolatukról.

Rácz Jenő és felesége Rácz-Gyuricza Dóra közösen jelentkeztek be egy videóban, amiben egy TikTok trend alapján mutatták be kiegyensúlyozott kapcsolatukat. A "Kire jellemző inkább?" trend lényege, hogy feltesznek egy állítást és arra az emberre kell mutatni, akire igaz, vagy a legjobban igaz az adott dolog.

Rácz Jenő és párja, Gyuricza Dóra 2020-ban vettek részt a Nyerő Páros című műsorban, amit meg is nyertek.
Rácz Jenő és párja, Gyuricza Dóra 2020-ban vettek részt a Nyerő Páros című műsorban, amit meg is nyertek Fotó: ARCHÍV

A videó betekintést adott a pár privátabb életébe, megtudhattuk, hogy Dóra végzi a házimunka nagy részét és készülődik tovább reggelente, az is kiderült, hogy ő az, aki a romantikusabb a kapcsolatban. Jenő sincs lemaradva azért, hiszen ő is ugyanúgy kiveszi a kapcsolatból a maga részét, mint kiderült, a kisebb viták után ő az első, aki bocsánatot kér feleségétől, és szintén ő volt az első, aki kimondta a bűvös szeretlek szót a kapcsolatukban.

Míg a pénzköltés terén meglepően Jenő áll az élen, addig az étkezés terén nincsenek váratlan fordulatok, a séf eszik többet. Egy dologban egyhangúan egyetértettek: a szerelem ünnepét, a Valentin-napot egyikőjük sem felejti el.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek