Kiesés

Drámai pillanatok, nekik kellett búcsúzniuk a Sztárban Sztár All Stars műsorától

K. C.

Létrehozva: 2024.10.05.

Módosítva: 2024.10.05.

A hetedik adásban is döntöttek a nézők.

A TV2 legnépszerűbb műsora már a hetedik élő show-nál tart, ahol nyolc versenyző bizonyított a szombat esti adásban. Ahogyan pedig az lenni szokott voltak felemelő és vicces pillanatok is. A hírességek a tőlük telhető legjobban próbálták teljesíteni a kapott feladatot, hogy egy másik énekes bőrébe bújjanak. 

293A0707
 

Ezen a hétvégén Liptai Claudia bizonyította, milyen jól tud furulyázni, Lékai-Kiss Ramóna pedig most is bebizonyította, hogy bizony az egyik legszebb nő az országban. Mindeközben Szabó Zsófi a kulisszák mögött markolt rá Szabó Ádám hatalmas cicijére. Aztán jött Sipost Tomi, aki pontadás közben fenyegette meg Stohl András. 

Az eheti adás különleges volt, ugyanis miután egyénileg megmérkőztek az énekesek, két csoportos produkciót is előadtak. Ezzel pedig további pontokat gyűjthettek be a versenyzők. A Dzsingisz kán produkcióban Puskás Peti, Sipost Tomi, Oláh Ibolya és Oláh Gergő további 40 pontot gyűjtött be. Még a Lady Marmalade című dalért Tóth Gabi, Gubik Petra, Peter Sramek és Szabó Ádám újabb 40 pontot kapott.  

A hetedik adás zsűri által felállítottak sorrendje: 

  1. Gubik Petra: 80
  2. Oláh Gergő: 80
  3. Puskás Peti: 80
  4. Sipos Tamás: 79
  5. Oláh Ibolya: 77
  6. Szabó Ádám: 77
  7. Peter Sramek: 75
  8. Tóth Gabi: 73

A napigyőztes az elsőkörös szavazat számlálás után Gubik Petra lett. Természetesen ezúttal is a nézők döntöttek arról, hogy kiknek kell távoznia. A veszélyzónába került: Tóth Gabi, Szabó Ádám, Sipos Tomi és Oláh Ibolya. 

Az összesített szavazatok alapján pedig Sipos Tomi és Szabó Ádám távozott. Két lépésre a győzelemtől, az elődöntő előtt estek ki a versenyből, ami biztosan fájón érintette a sztárokat. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek