ROHAMTEMPÓ

Ez gyors volt! Néhány hónap után mondta ki a boldogító igent Brasch Bence

mkb

Létrehozva: 2024.10.21.

Egy évvel ezelőtt még másik színésznővel járt jegyben a tinibálvány énekes. Brasch Bence úgy tűnik, feleségül vette új szerelmét.

Micsoda tempó! Alig néhány hónapja reppent fel a hír, hogy Brasch Bence szerelmes, hétfőn pedig már az esküvőjéről posztolt az egykor tinik kedvenceként számon tartott énekes.

Brasch Bence
Brasch Bence alig egy éve szakított előző kedvesével. Akkor úgy tervezte, csak saját magára koncentrál majd, a sors azonban közbeszól (Fotó: Instagram)

Gyorsan megházasodott Brasch Bence

Brasch Bencének igencsak pezseg a szerelmi élete az elmúlt hónapokban. Még nincs egy éve, hogy a Márkus Luca színésznővel való szakításáról lehetett olvasni a bulvárhírekben. A sztárpár már jegyben járt, három és fél évig volt együtt, Hajdú Péter műsorában a színész-énekes pedig azt mondta, végül ő mondta ki a végső búcsút. Akkor még arról beszélt, hogy a következő időszakban szeretne saját magára koncentrálni, ám ahogy azt a mellékelt ábra mutatja, idő közben meggondolhatta magát.

Hétfő délután ugyanis félreérthetetlen képet posztolt a közösségi oldalára a szintén színésznő, Gál Réka Ágota társaságában. Az énekes és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója a gyűrűsujját mutatva pózol a kamerának: alighanem a polgári esküvőjük után jelentkeztek be a rajongóknál az örömhírrel.

A kommentszekció persze felrobbant, elsők között gratulált Ember Márk, és számos más rajongó is jókívánságát fejezte ki. Egy internetes fórumon pedig arról írtak, hogy a rohamtempó talán azzal magyarázható, hogy az új kedves babát vár. Az esküvői fotójuk ezt nem támasztja alá, de nem is cáfolja. A sztárpár ugyanis a hagyományos fekete-fehér dresscode helyett barnás, bézses árnyalatú ruhákban feszít: a fiatal színésznőn fehér csipkeharisnya idézi az esküvői hangulatot, bő barna ruhája pedig ki tudja, mit takar… 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek