VITA

"Nem biztos, hogy az nem fáj annyira" - Gianni végre megszólalt, így viseli a vitákat

S. V.

Létrehozva: 2024.10.07.

Az egyébként mosolygós üzletember életében akad olyan helyzet, amikor nem hagyja szó nélkül a sérelmet, és elégtételt vesz. Gianni Annoni felesége és fiai biztonságban vannak.

Bár Gianni Annoni étterme vezetőjeként, és általában, gaszt­ro­szak­em­ber­ként elsősorban az illatosan gőzölgő tányérok kedvelője, a szülőhazájában, Olaszországban akad egy „fogás”, amit sosem melegítenek.

Gianni Annoni és Annoni (Debreczeni) Zita a The Duel című film díszbemutatóján
Gianni és Zita hagyománytisztelők – Fotó: Szabolcs László / hot! magazin

A vendettát hidegen tálalják, sosem melegen, mert azt az ember nem várja. Ez a vérbosszúnak és a maffiának a fő sajátossága – tisztázta Gianni a The Duel (A párbaj) című film kapcsán a hot! magazin kérdésére.

A békés polgári létben azért – egy képzavarral élve – nem eszik olyan forrón a kását. Az étterem-tulajdonos sem ragad pisztolyt vagy kardot szíre-szóra.

Ma már szóban rendezzük a vitákat, és nem biztos, hogy az nem fáj annyira, mint a kard. 

Számomra a sértés súlya attól függ, hogy ki mondja. Van, amikor elengedem a fülem mellett vagy eljátszom, hogy süket vagyok. Nem veszek föl mindent, mert ez egy olyan világ, ahol szinte mindenki meg akarja sérteni a másikat.

 Van, amikor nyersen kimondom, amit gondolok, de utána megbánom, és elnézést kérek, mert nem biztos, hogy helyes szabadjára engednem az indulataimat – fejtette ki.

A vérbosszút nehezen nevezhetnénk hagyománynak, azt viszont annál inkább, hogy a szülők átadják a gyermekeiknek azokat az értékeket, amelyek hasznosak lesznek számukra az életben. Az Annoni családban ilyen a hit, ezért Zita és Gianni két fiát római katolikus szertartás szerint keresztelték meg, a másfél éves Gregorio Ádámot épp idén nyáron.

Gianni Annoni gyerekei felkészültek lesznek

De a lelki élet mellett a csemetéket arra is fontos felkészíteni, hogy szembenézzenek a konfliktusokkal. A büszke apának erre van terve: ha nem is éppen vérre menő módon, de felvértezi a gyermekeit korunk csatáira.

Megtanítom a fiaimat párbajozni egy bokszringben vagy egy dzsúdószőnyegen. Afelé igyekszem terelni őket, hogy a feszültségeket például a sportban vezessék le. Mert a valódi párbaj a mai világban már nem alkalmazható. Talán csak a focis vi­deó­já­té­kok­ban – tette hozzá nevetve Gianni.

Nem mindig mosolyog

Nyáron Gianni gyakran mogorva, ám erre jó mentsége van: ilyenkor parlagfű-allergia kínozza. A gyógyszereknél azonban sokkal jobb megoldást talált: a tengerpartra menekül, mert ott egyáltalán nem jelentkeznek a tünetei.


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek