Vallomás

Maggie Smith halála után nem sokkal kiderült: gyógyíthatatlan beteg a Harry Potter-filmek másik sztárja

K.B.

Létrehozva: 2024.10.03. 17:25

Erről maga a színésznő beszélt nemrég egy interjú során.

Még felocsúdni sem volt ideje a Harry Potter-sorozat rajongóinak Maggie Smith halála után, kiderült, hogy a filmek egy másik sztárja, Miriam Margolyes súlyos betegséggel küzd. A sorozatban Pomona Bimba professzort játszó színésznő ugyanis egy interjúban arról beszélt, hogy már csak néhány éve lehet hátra, ugyanis egyre nehezebben viseli a gerincproblémáit. A gerinccsatorna-szűkülettel küzdő sztár már csak kerekesszék segítségével tud hosszabb utakat megtenni, és nagyon elszomorítja, hogy emiatt már filmszerepet sem tud elvállalni.

HARRY POTTER UND DER STEIN DES WEISEN
Maggie Smith halála után újabb szomorú hír érkezett a roxforti tanárokról Fotó: HIP/ Northfoto

A 83 éves színésznő két részben is magára öltötte a gyógynövénytan professzor szerepét, és rengeteg rajongóra tett szert az ikonikus jelenetben, amikor mandragórát ültetnek a Titkok kamrája című részben. Margolyes többször is kijelentette, hogy szívesen magára öltené még a tanárnő szerepét, és színpadi színészként is szívesen vállalna még fellépéseket, azonban egészségügyi helyzete ezt nem teszi lehetővé.

A színésznő vallomását az Unilad idézte:

Nem szívesen hagyom magam mögött a szereplést, amikor tudom, hogy már nem sok időm van hátra. Maximum 5-6 évet kaphatok még a sorstól. Szeretnék olyan szerepeket eljátszani, amelyekben nem kerekesszékben ülök, de nem vagyok elég erős hozzá. A zsibbadást és a fájdalmat okozó gerincem korlátai lehangolóak

 - árulta el az idős színésznő.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek