Felépülés

Koltai Róbert szerint 80 évesen is lehet szerelmesnek lenni

N.V.N.

Létrehozva: 2024.10.03. 15:30

A szerelem kortalan. Ez igaz Koltai Róbert színművészre és Gaál Ildikóra is. Több mint hét éve alkotnak egy párt, a legnehezebb időkben, amikor a színművész súlyos beteg lett, Ildikó mellette volt.

Koltai Róbert két évvel ezelőtt súlyos betegséggel küzdött. A 80 éves színész azonban ma már remek formában van, sokat dolgozik.

Koltai Róbert
Koltai Róbert betegsége után két évvel újra remek formában van (Fotó: Laczkó Izabella)

Koltai Róbert heteket töltött kórházban

Filmet forgat, több színházi darabban játszik, és tele vannak tervekkel a párjával, Ildikóval. Boldogan és szerelemben él, alig van szabadideje, sokszor fáradt, de ennek ellenére mindig vidám.

Nem vagyok egy keserű ember, inkább humorra és szeretetre vágyom

– mondta a Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A színész 60 év felett kezdett új életet párja mellett. Ildikóval egy színdarab kapcsán ismerkedtek meg, miután megnézte a Végállomás című darabban Koltai Róbertet. A rendezőnő néhány szakmai kérdésre volt kíváncsi, ezért kereste fel a híres színészt.

Telefonon beszélgettünk sokáig. Az volt érdekes állapot, amikor elkezdtünk személyesen találkozgatni, és valahogy összerakni azzal, akit a filmen láttam, és utána ott ült velem szemben – mondta Koltai Róbert párja, majd hangsúlyozta, hónapokig csak beszélgettek, majd hirtelen felgyorsultak az események. Szerelmesek lettek egymásba, ami azóta is tart. Róbert és Ildikó nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is elválaszthatatlan társak.

Több mint hét éve ő a párom, ami biztos nem könnyű neki sem. Én csak a legjobbakat tudom mondani. (…) 

– egészítette ki szerelmét a színészóriás.

Két évvel ezelőtt egy nagyon komoly betegségen esett át, beszélni és járni is csak nehezen tudott. Heteket töltött kórházban, és Parkinson kórra gyanakodtak az orvosok. Szerencsére a beavatkozás után gyorsan felépült. A nehéz időszakban Ildikó végig mellette állt.

Jól vagyok. Nyilván nem minden pillanat felhőtlen, mert néha okot adok arra, hogy kicsit rám pirítsanak, de ezt már el lehet nézni ennyi idős korban – ismerte el saját magáról Koltai.

Koltai Róbert és Gaál Ildikó
Gaál Ildikóval több mint hét éve alkotnak egy párt (Fotó: Péter B. Árpád PBA Zalai Hírlap)

A siker ellenére is szerény maradt

Felsorolni sem lehet, annyi nagy sikerű film kapcsolódik a nevéhez. Nincs olyan korosztály, aki ne ismerné például az Indul a bakterház című filmet, melyben felejthetetlen alakítást nyújtott a bakter szerepében, vagy a Sose halunk meg című legendás mozit, amiben Gyuszi bácsit játszotta. Hiába a népszerűség, a tehetség, az elismerések, Koltai Róbert mai napig szerény maradt.

Ez egy változatos pálya, ami tele van buktatókkal, olykor sikerekkel, néha nagy sikerekkel, ilyen is volt már a főiskolai éveim alatt, utána sok-sok küszködéssel

– mondta.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek