A KÍGYÓBŰVÖLŐ

Lehull a lepel: vele osztja meg belvárosi szobáját a magyar politikus — Fotó

Doris

Létrehozva: 2024.10.27. 11:30

Az új vendég nem csap nagy zajt, ráadásul csak kéthetente eszik. Schmuck Andor megmutatta az irodája új lakóját!

Schmuck Andor számos élethelyzetben megmutatta már magát, hiszen lépett már fel énekesként a Szenes Iván Emlékesten, írt már tényfeltáró könyvet a furcsán végződő Tinder-randijairól. Sőt, már a sírja is elkészült a Fiumei úti temetőben, annak ellenére, hogy ő köszöni szépen él és virul.

Schmuck Andor
Schmuck Andor könyvek helyett a kígyót választotta: pitontulajdonos lett (Fotó: Bánkúti Sándor/ Bors)

Ezentúl azonban arra is fel kell majd készülni, hogy az állatkereskedések környékén is felbukkan ikonikus kalapjában, hogy egérkéket vásároljon. Megnyugtatunk mindenkit, Andor nem őrült meg, viszont egy méretes királypiton gazdája lett, a hüllő étvágyára pedig egyáltalán nem lehet panasz!

Mit keres egy kígyó Schmuck Andor háza táján?

No de mégis hogy került a sziszegő állat Schmuck Andor irodájába? A válasz egyszerű! Az idén 20 éves Tisztelet Társaságának elnökét egy szépkorú bízta meg a piton befogadásával, ő ugyanis már nem tud rá vigyázni. Bár a politikus vélhetően megdöbbent, belement a dologba, így életében először kígyótulajdonos lett.

Egy dologban azonban igencsak tanácstalan!

Sosem volt még királypitonom, de hát az élet mindig tartogat meglepetéseket. 

Egy gond azonban van, fogalmam sincs, mi legyen a hüllőcske neve! Ezért arra kérek mindenkit, küldje el nekem az ötletét, én pedig választok. A legjobb név beküldőjét egy névadó ünnepség keretén belül meghívom egy pohár pezsgőre

kezdte nevetve a Borsnak Andor, aki hozzátette, a kígyó jelenleg az irodájában lakik, és köszöni szépen, jól van.

Schmuck Andor
Schmuck Andor házi kedvence egyelőre kissé szégyenlős (Fotó: Schmuck Andor)

Többnyire csirkenyakat és egeret eszik a kis drága. Étterembe is szívesen elvinném, de nem igényli, ráadásul csak kéthetente eszik. Jövő héten kijön hozzánk egy szakértő, hogy megnézze a nemét, mert azt tudni kell róla, hogy a hímek nagyon agresszívak lesznek, így azt nem is szoktak tartani. Bízom benne, hogy nőstény, és hogy a gazdája hamarosan felépül, és visszakerül hozzá az állat, ami most egyéves és már 30 centi hosszú. Már hüllőorvost is találtam neki. Nagy zajt nem csap, én viszont egyelőre csak kesztyűben mertem megsimogatni kacagott a mindig jó kedélyű, harmadik feleségét kereső politikus.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Schmuck Andor barátnője mit szól majd az állathoz, igaz, Andor jelenleg hivatalosan még szingli.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek