Boldogság

„Szeretném Nektek bemutatni a Férjem” – Sydney van den Bosch megtörte a csendet az álomesküvőjéről

N.T.

Létrehozva: 2024.10.01. 14:30

A TV2 gyönyörű sztárja csak úgy ragyog a boldogságtól.

Ahogy arról a Bors beszámolt, a fél ország ledöbbent, amikor év elején kiderült, hogy a TV2 frissen elvált Szerencselányára nemhogy rátalált a szerelem, hanem szinte azonnal is jegyezték.

2024.03.27
Televíziós Díjátadó Gála
Sydney van den bosch
Fotó: Szabolcs László

Sydney van den Bosch azóta is úszott a boldogságban szerelmével, Bejnáminnal együtt és gőzerővel tervezték az esküvőjüket. Sajnos azonban egy kis kénszerpihenőt be kellett iktatniuk, ugyanis a TV2 sztárját műteni kellett, ez azonban kicsit sem szegte a kedvét.

A napokban pedig az is kiderült, hogy a Balatonon már ki is mondták a boldogító igent, ám erről az érintettek maguk hivatalosan még nem számoltak be, köztük Vásáry André, aki már évek óta az egyik legjobb barátja Sydney-nek.

"Ezen a hétvégén Sydney van den Bosch és Kaszás Beni esküvőjére voltam hivatalos. Nagyon vártam már ezt az alkalmat mert az gondolom, hogy ritkán látni ennyire összeillő párt. A szertartást természetesen végigzokogtuk, nemcsak én, hiszen a barátok és a család tudja mi minden történt velünk az elmúlt egy évben! Megható, felemelő, klasszikus ugyanakkor modern, csodálatos esemény volt tele jó emberekkel és energiákkal. Biztos vagyok benne, hogy egy boldog új közös élet kezdődött most el! Nagyon sok boldogságot kívánok nektek"

– írta az énekes az általa megosztott esküvői fotókhoz.

Sydney van den Bosch megmutatta a férjét 

Most pedig elérkezett a pillanat, amire mindenki várt: Sydney van den Bosch hivatalosan is bemutatta új férjét, Kaszás Benjámint.

Szeretném Nektek bemutatni a Férjem

– írta a romantikus fotókhoz a Szerencselány, amelyekhez özönlenek a gratulációk.

Minden fotón videón látszik megérkeztél!!Legjobb helyen vagy a legjobb ember mellett!! Boldogságot Nektek örökké!!

– fogalmazott például valaki.

Az esküvői fotókat IDE kattintva lehet megnézni!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek