Házasság

Vajna Timi egyéves házassági évfordulót ünnepel

Zs.

Létrehozva: 2024.10.14.

A gazdag özvegy tavaly decemberben jelentette be, hogy feleségül ment a szerelméhez, Ráthonyi Zoltán üzletemberhez, Los Angelesben. Vajna Timi házasságának pontos időpontja eddig nem volt ismert, most viszont kiderült, hogy már jóval 2023 decembere előtt kimondta a boldogító igent.

Vajna Timi és Ráthonyi Zoltán kapcsolata barátságnak indult, ez fordult át szerelembe, 2021 nyarán pedig már el is jegyezték egymást. A híres özvegy ezzel kapcsolatban többször is azt nyilatkozta, hogy bár örökké szeretni fogja Andy Vajnát, az élt nem állhat meg, társra vágyott és vele együtt családra is, ami azonban egyelőre nem adatott meg neki. Timi eddig összes próbálkozása kudarcba fulladt a gyermekáldás frontján, de a harcot a mai napig nem adta fel. 

Vajna Timi
Vajna Timi családra vágyik, de eddig minden próbálkozása kudarcba fulladt (Fotó: Mediaworks archív)

Vajna Timi titkos esküvője 

Timi és a kedvese egy évvel ezelőtt, decemberben jelentették be, hogy hivatalosan is egybekeltek, arról azonban nem ejtettek szót, hogy pontosan mikor volt a lagzi. Nem is tudhatta a világ egészen mostanáig, amikor Vajna Timi egy friss poszttal jelentkezett az Instagram oldalán, melyben arról számol be, hogy megkésve ugyan, de évfordulót ünnepelnek... Ennek fényében nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a polgári esküvőjük 2023 október közepén lehetett. A híresség egyébként a napokban arról is beszámolt, hogy hamarosan egy hetedhét országra szóló lagzit is szeretnének tartani rokonokkal, barátokkal - és nyilvánvalóan amerikai és magyar hírességek garmadával - egy meseszép luxushotelben, persze Amerikában, az óceán partján. 

Vajna Timi
Vajna Timi Instagram oldalán a közelgő esküvőről is beszámolt a (Fotó: Instagram)

A babától függ

Vajna Timi abból sem csinál titkot, hogy a lagzit is attól tette függővé, hogy sikerül-e teherbe esnie... A jelek szerint azonban most megváltoztatta a véleményét tekintettel arra, hogy továbbra sem járnak sikerrel az orvosok a beültetésekkel. Timi azonban nem adja fel a harcot, mindenáron szeretne édesanya lenni, ezért mindent meg is tesz az ügy érdekében. Bármennyire is nehéz számára ez az utazás lelkileg... 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek