Párcsere

Szemmel látható volt: Andrei Mangra hiánya nemcsak Szabó Zsófit borította ki

Zs.

Létrehozva: 2024.11.17.

Egy verekedésbe torkollt házibulin bántalmazták a kiváló táncost, aki az ügy miatt nem léphetett színpadra szombat este, a Dancing with the Stars versenyében. Andrei Mangra Szabó Zsófi partnereként versenyzett, a távolmaradásával pedig nagyon megnehezítette a műsorvezető győzelmi esélyeit.

Andrei Mangra és Szabó Zsófi párosa sokak szerint az a duó, amelynek komoly esélye van megnyerni az idei Dancing with the Stars versenyét. A TV2 képernyőjére tűzött nagyszabású showműsor azonban a szórakozás mellett drámával kezdődött tegnap este, miután biztossá vált, hogy Andrei Mangra nem lesz jelen a stúdióban. Mint arról a Bors is beszámolt, a romániai születésű táncos csütörtök éjjel egy házibuliban három másik férfivel verekedésbe keveredett, melynek során fejsérülést szenvedett. A kiérkező rendőrök ráadásul kést és drognak tűnő anyagot is találtak a helyszínen, ezért eljárás alá vonták a résztvevőket, köztük Andreit is. 

Andrei Mangra
Andrei Mangra korábban sosem került összetűzésbe a hatóságokkal, most azonban eljárás folyik ellene (Fotó: Máté Krisztián)

Andrei Mangra állapota 

Hogy a kiváló táncos konkrétan milyen sérüléseket szenvedett, egyelőre nem tudni, hiszen Andrei még a TV2 stábjának sem számolt be arról, hogy konkrétan hogy van. Annyi bizonyos, hogy pénteken késő estig bent tartották a rendőrök az V. kerületi Rendőrkapitányságon, ahol felvették a részletes vallomását. Előtte az egyenruhások természetesen kórházba vitték, ott ellátták a sérüléseit, plusz - megbízható forrásból úgy tudjuk - drogtesztet is végeztek rajta. Ennek az eredménye is ismeretlen a cikkünk születésének idején. Andrei visszatérése a Dancing with the Stars versenyébe jelenleg képlékeny, aminek kétségtelenül a legnagyobb vesztese a partnere, Szabó Zsófi. A műsorvezető már pénteken kénytelen volt új párral próbálni, Suti András személyében, aki bár megtesz minden tőle telhetőt, Zsófi lelkileg most nagyon mélyen van, a műsort is krokodilkönnyekkel kezdte. A drámát csak fokozza, hogy a szombat esti tánctól a zsűri sem volt elájulva - bár támogatásukról biztosították a műsorvezetőt - lehet, hogy Mangra nélkül elvész a győzelem esélye is. 

Szabó Zsófi Andrei Mangra
Szabó Zsófi és Andrei Mangra, amikor még minden a legnagyobb rendben volt (Fotó: Mediaworks archív)

A nézőknek is hiányzik Andrei Mangra

A közösségi oldalak szombat reggel óta tele vannak aggódó nézői kommentekkel. Bármelyik platformra megy az ember, a Szabó Zsófival és Andrei Mangrával kapcsolatos posztok alatt tömérdek olyan hozzászólást látni, amelyekben az emberek drukkolnak Zsófinak, féltik és várják vissza Andreit, és nagyon sajnálják a kialakult helyzetet. A műsor hivatalos Facebook-oldalán ilyen hozzászólásokkal találkozni:

„A verseny miatt nagyon nem mindegy kivel táncol, Mangrával begyakoroltak mindent, most meg egy nap alatt kellett összeszokniuk a táncokhoz.”

„Zsófi ebben a műsorban egyre szerethetőbb.”

„Megkönnyeztem, ahogy Andreiről beszélt.”

„Zsófi mindent bele, mutasd meg hogy Mangra nélkül is tudsz táncolni. Mielőbbi gyógyulást neki, reméljük visszatér hamarosan.”

Andrei távolmaradásának lett még egy szembetűnő eredménye. Zsófival közös párosuk az eddigi adásokban mindig biztos továbbjutók voltak. Azonban most Zsófi és beugrós partnere, Suti András kiesőzónában találták magukat, és a zsűri mentette meg őket az utolsókörös szavazástól. Vagyis szemmel láthatóan a nézőknél Zsófi és Andrei duója a vonzó, őket együtt szeretik igazán. Akármennyire is ügyes a műsorvezető más oldalán, és akármennyire tehetséges Suti.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek