Döntés

Családi trauma miatt jelentkezett a Megasztár versenyzője

Mona

Létrehozva: 2024.11.02.

Baráth Kata úgy érezte, elpazarolja a tehetségét, erre egy családi trauma ébresztette rá. Édesanyja betegsége miatt vágott bele a Megasztárba.

Hat hely már biztosan elkelt a Megasztár élő show-jában. Ők azok az énekesek, akik a legnehezebb feladatokban is sikeresen bizonyítottak a zsűri előtt, azonban a neheze még hátra van. Baráth Kata a válogatók során azonnal levette a zsűrit a lábáról, ez a rajongás pedig azóta sem szűnt meg.

Baráth Kata
A Megasztár 2024 élő show-jában Katával is találkozhatunk Fotó: TV2

A Megasztár versenyzőjénél megszólalt a vészcsengő

Marics Petinek már nem voltak kétségei akkor sem, amikor először hallotta a lányt énekelni, ám a középdöntő során be is bizonyította, helye van a műsorban.

Azt hallottam már, hogy szép vagyok, a nagyobb bók az, ha azt mondják jó a hangom. 

Azért jelentkeztem a Megasztárba, hogy a hangomat ismerjék el. 

– Persze tudom, hogy sztáralkat is kell, úgy kell kinéznie valakinek, hogy egy jó színpadi kép legyen róla – mondta a Kata, aki kiskora óta foglalkozik az énekléssel, ez idáig mégsem szánta el magát arra, hogy elinduljon valamelyik tehetségkutatóban. Aztán egyszer csak minden megváltozott…

Anyukám megbetegedett két évvel ezelőtt, pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták. 

– Ahelyett, hogy befordult és beletörődött volna az egészbe, elkezdett félmaratonokat, maratonokat futni. Anyukám meggyógyult és ma már teljesen egészséges. Nekem ez volt a vészcsengőm, hogy 18 évesen otthon ülök az én énekhangommal, és nem kezdtem vele semmit – mondta a Tények Plusz kamerái előtt a fiatal lány.

Kiszel Jennifer
Kiszel Jennifer hallássérülten jelentkezett a Megasztárba Fotó: TV2

Kiszel Jennifer szeretne még többet megmutatni magából

De nem csak Kata élete borult fel fenekestől a Megasztár óta. A mindössze 17 éves, hallássérült Kiszel Jennifer mindennapjai is megváltoztak, aki egy másik oldalát is szeretné megmutatni a zsűrinek, és bebizonyítani, hogy nem csak egy kislány.

Nem csak ez a merev ember vagyok, hanem tudok bulizni, pörögni, nagyon pezsgő lenni, vagy akár dühös, ha így kell kifejezni magam. Szeretnék többet megmutatni magamból az élős show során – árulta el Jenni.

A Megasztár döntősei már lázasan készülnek a november 10-ei élő show-ra, de most vasárnap még kiderül, kik csatlakoznak a már biztos hat bejutott versenyző mellé.


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek