REMÉNY

Megrázó időszakot zárt le a magyar énekesnő: Lehetek még anyuka, és remélem, leszek is

S. V.

Létrehozva: 2024.11.17.

Az énekesnő megrázó időszakot zárt le lélekben, ám támadások azóta is folyamatosan érik. Azonban ha kell, Muri Enikő kiáll magáért, és mindig előretekint.

Erős, de mindenképpen elszánt női karaktereket alakít a színpadon Muri Enikő, és nemrég egy krimi realityben is bizonyította, hogy kiáll magáért, ha erre van szükség. Ez az öntudatossága nem mindenkinek szimpatikus.

Muri Enikő abban reménykedik, hogy lesz még egyszer anyuka azután, hogy 5 éve el kell távolítani a petefészke egyik felét - Bors
Muri Enikő a SIX című koncertmusicalben – Fotó: Madách Színház/Jardek Szabina / hot! magazin

Ám a kritika nem újdonság számára, ahogyan az sem, hogy az sokszor nem is jogos.

Megosztó vagyok az emberek szemében, és ez sokszor azzal jár, hogy félreismernek.

 Emiatt gyakran el kell magyaráznom, mit, miért tettem vagy mondtam. Ám akkor rájönnek, hogy igazam volt. A hosszú évek alatt ehhez hozzászoktam, megváltozni viszont nem tudok, és őszintén szólva, nem is akarok – szögezte le a színésznő a hot! magazinnak.

Muri Enikő így is boldog

Van, akinek így tökéletes, hiszen Muri Enikő párja 5 boldog éve Tóth Szabolcs, a Sugarloaf zenekar gitárosa. Bár sok időt töltenek együtt, akkor tudnak igazán kikapcsolni és kikapcsolódni, ha meghitten csak kettesben lehetnek.

Minden évben két alkalommal elszökünk Budapestről egy vidéki wellnessre néhány napra. Ilyenkor pihenünk, olvasunk, jókat eszünk, feltöltődünk. Erre már évek óta szükségünk is van – árulta el Enikő.

Muri Enikő abban reménykedik, hogy lesz még egyszer anyuka azután, hogy 5 éve el kell távolítani a petefészke egyik felét - Bors
Enikő és Szabolcs a spontán randikat is kedvelik – Fotó: archív / hot! magazin

Az énekesnő hálát ad ezért a boldogságért, és minden jóért, ami vele történik. Spirituális embernek tartja magát, több, jelentéssel bíró tetoválást is visel a testén. Az egyik egy lótusz a tarkóján, amely „az elvesztés és a remény fúzióját” szimbolizálja, és amely egy komoly lezárást jelképez: Enikő így volt képes lélekben feldolgozni, hogy 2019-ben el kellett távolítani petefészke egyik felét.

Törőcsik Dániel készítette nekem ezt a tetoválást körülbelül egy éve, amivel a műtétet zártam le magamban. 

Hála istennek, nincs utóhatása a történteknek, lehetek még anyuka, és őszintén remélem, hogy leszek is

 – mondta bizakodva. 

Amikor egy álom valóra válik...

Enikő is fellép a Madách Színház 20 Év! Örömkoncertjén, ami kötődik legszebb színházi élményéhez is.

– A legemlékezetesebb pillanat egyértelműen az volt, amikor Szirtes Tamás igazgató úr felhívott, és közölte, hogy az első főszerepemet a Madáchban játszhatom el. Ez az Én, József Attila című musicalben Vágó Márta karaktere volt. Itt indult el a színésznői karrierem, amire nagyon-nagyon büszke vagyok.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek