finálé

Indul a döntő: ma este kiderül, ki nyeri a Séfek Séfe fődíját

M. K.

Létrehozva: 2024.11.15.

Őrületes izgalmak várnak a nézőkre péntek este, indul ugyanis a finálé az ország legnépszerűbb gasztro reality-jében. A Séfek Séfe utolsó adása is tartogat még meglepetéseket.

Séfek Séfe döntőjéhez érkeztünk, ma este végre megtudhatjuk, hogy ki nyeri a hatodik évad fődíját, vagyis tízmillió forintot és egy franciaországi, szakmai továbbképzést a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Séfek Séfe
Séfek Séfe 6. évad: Dani, Szabi és Zoli küzdenek meg a fináléban a fődíjért (Fotó: Tv2)

Séfek Séfe: elképesztően kiélezett a verseny

A döntőben kétórás embert próbáló munka vár a versenyzőkre. Háromfogásos menüt kell készíteniük: egy levest vagy előételt, egy főételt és egy desszertet, minderre pedig két órát kapnak. Az előételnek az első óra végéig kell elkészülnie, utána fél órán belül a főételnek és a második óra végéig a desszertnek. A menüt két-két korábbi csapattársuk segítségével készítik majd el a szakácsok, Krausz Gábor, Wolf András és Vomberg Frigyes pedig már csak szurkolhatnak tanítványaiknak. A kóstolók ezúttal neves vidéki éttermek séfjei lesznek: Macsinka János, Dudás Szabolcs, Thür Ádám, Czucz Péter, Tarlósi Kornél, Ruprecht László és Tóth Dávid lesznek.

Séfek Séfe
Séfek Séfe 2024: Péter és Dínó is visszatérnek az utolsó epizódban (Fotó: TV2)

Zoli nyugodt, úgy érzi helye van a döntőben:

Az, hogy én jutottam be először a döntőbe,  annak az eredménye, hogy egyszer már legyőztem ezeket az embereket. Ez egy örömfőzés lesz, hogyha azt tudom adni, amit kitaláltam, akkor már nyertem. Érzem a nyomást, de most higgadtnak kell maradnom.

Séfek Séfe
Horváth Dani nem hitt benne, hogy a fináléig jut (Fotó: TV2)

Dani úgy véli, már most nagyon jó helyen van:

Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy elsétálok a döntőig. Innen a második és harmadik helyről is dicsőség hazamenni, de nyilván azért jöttem, hogy megnyerjem.

Szabi pedig kimondottan összeszedett:

Nagyon motiváltan érkeztem a döntőbe, azt hiszem mentálisan én vagyok a legnyugodtabb ma. Fricinek nem kell izgulnia.

Séfek Séfe
Szabolcs rendkívül magabiztosan készül a döntőre (Fotó: Tv2)

Krausz Gábor nagyon szeretné, ha Zoli nyerne, de nem azért, hogy az ő csapata győzzön, hanem mert nagyon jó szakembernek tartja Zolit. Fülöp Zoltán mellé Mátrai Patrik és Várnai Péter jön segíteni, Szántó Szabolcshoz Szűcs Flóra és Szabó Gábor, Horváth Dánielhez pedig Kiss Edina és Gulyás Tibi. A segítők érkezése ellenére úgy tűnik, a séfek nem uralják teljesen a helyzetet, így a konyhában hamarosan elhatalmasodik a káosz.

Séfek Séfe finálé péntek este 19:40-től a TV2-n.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek