Fülöp Zoltán, a Séfek séfe második helyezettje: „Majd feldolgozom valahogy”

A Séfek Séfe őrületes véghajrával fejeződött be, a három versenyben maradt döntős ugyanis olyannyira fej-fej mellett végzett, hogy a hét kóstolótól végül mindhárman két-két voksot kaptak. A pattanásig feszült helyzetben az utolsó szavazattal végül Szabolcs vihette el a fődíjat, Dani és Zoli így nyeremény nélkül tértek haza. Fülöp Zoltánnal a műsorban átélt tapasztalatokról, családról, munkáról és csalódottságról beszélgettünk. 

Bors: Hogy érezted magad a forgatások alatt, milyen élmény volt?

Fülöp Zoltán: A forgatás nagyon érdekes volt, mert sosem jártam még ebben a tévés világban, nem láttam át, hogy ez hogy működik, mit, milyen esemény követ. Az első pár alkalommal érdekesek voltak a kamerák, a fények, igazság szerint minden zavart, mondhatjuk, hogy lámpalázas voltam. Kicsit kellemetlen volt kamerák előtt beszélni, meg bármit is csinálni, de viszonylag gyorsan megszoktam, és észre sem vettem, utána pedig legnagyobb meglepetésemre már hiányzott is. Ahogy véget ért a forgatást, néhány nap múlva éreztem, hogy nagyon hiányzik.

Bors: Hogy élted meg az adásokat most, hogy visszanézted?

Fülöp Zoltán: Újraéltem az egészet, úgy ahogy volt, minden pillanatát. Újra éreztem a nyomást, a stresszt, fel tudtam húzni magam, tudtam boldog lenni és tudtam csalódott is lenni. Úgy tűnik, hogy nem volt rám jó hatással, mert egy kicsit olyan, mintha kiégtem volna, a döntő után kimondottan rosszul éreztem magam. Megmondom őszintén, biztos voltam benne, hogy elhozom az első helyezést, de nem azért, mert öntelt lennék, hanem mert valahogy egyértelmű volt egy idő után. 

Bors: Az elejétől kezdve tudtad, hogy neked kell nyerned?

Fülöp Zoltán: Én minden versenyhez úgy állok hozzá, hogy én vagyok a legjobb, másképp nem lehet szerintem. Nem vagyok nagyképű, rengeteg alázat van bennem. Egyszerűen csak az motivál, ha tudom, hogy képes vagyok megcsinálni, és ezt ki is tudom mutatni. Ha más ezt látja, akkor az elbizonytalaníthatja, és akár hibázhat is. Van a dologban egy pszichés játszma is. Én a műsor elején csak annyit tudtam, hogy jó esélyeim vannak, hiszen séfként dolgozom, jó pár éve benne vagyok a szakmában. Kellemetlennek éreztem volna, ha nem jutok be a top 3-ba, de ilyen nyomás alatt is úgy érzem, hogy nincs miért szégyenkeznem. A verseny alatt Szabiról gondoltam, hogy tartanom kell tőle, Gábor már az elején jónak tűnt, Péter menet közben győzött meg és Dínó is sok meglepetést okozott. 

Bors: Mennyire vagy csalódott, hogy nem nyertél?

Fülöp Zoltán: A finálé után rengeteg kérdés maradt bennem az utána lévő napokban, hetekben, ez az időszak nagyon sokat kivett belőlem, és a mai napig nem tudtam megemészteni teljesen. Folyamatosan azon agyaltam utána, hogy mit csinálhattam volna jobban. A döntőben egy komplex, két órán belül teljesítendő menüt raktunk össze, amiben ha csak egyetlen hiba is van, akkor nem arról beszélgetünk, hogy valami rossz lett, hanem arról, hogy tálalni sem tudtam volna. A kóstolók sok mindent hibának látnak, ami nem feltétlenül hiba, hiszen, ha én úgy raktam ki valamit a tányérra, az azért volt, mert úgy láttam jónak. Elfogadtam a kóstolók véleményét, de egyetérteni nem mindig tudtam velük. 

Bors: Mi okozta számodra a legnagyobb nehézséget a verseny során?

Fülöp Zoltán: Mivel ebben a szakmában dolgozom, jó pozícióban, sokan ismerik a nevemet, emiatt úgy éreztem, hogy óriási az elvárás, és háromszor annyit kell letennem az asztalra, ami egyébként normális. De nagyon kimerítő volt folyamatosan koncentrálni, hogy ki helyett kellett épp gondolkodnom, vagy csinálnom valamit. Azért egy konyhán ez kicsit másképp van, hiszen ott vagyunk hárman-négyen, és mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata. Itt ha valaki készített egy ételt, és megcsúszott a munkafolyamatban, amit nem ellenőriztem le, akkor én kerültem nehéz helyzetbe.

Az élete része és örök emlék a Séfek Séfe

Bors: Ha indulna egy következő évad, jelentkeznél a műsorba?

Fülöp Zoltán: Azt hiszem, nem lenne értelme. Bizonyítottam magamnak és szerettem volna kicsit jobban belelátni a Séfek Séfe folyamatába is, ennek tükrében egy kicsit visszalépésnek érezném. Versenyzőként semmiképp nem jelentkeznék újra. De biztos vagyok benne, hogy kicsit átalakul majd ez az érzés, ami bennem maradt, meg fog szépülni, mert mindennek úgy kell lennie, ahogy történt. Nekem csak az számít, hogy a barátaim, a családom rengeteget támogattak, nagyon sok pozitív dolgot kaptam tőlük, és borzasztóan jól esik, hogy ennyi megbecsülést kaptam azért, amit a mindennapokban tulajdonképpen munkának nevezek. Ez nagyon sokat jelent nekem és elképesztően sok erőt ad.

Bors: Mindig támogatnak téged?

Fülöp Zoltán: A családom egyébként is egy nagyon összetartó és tökéletes család, mindenkinek ilyet kívánnék. Ők mindig ott vannak, és ha kell, akkor erős kritikával illetnek, ami nagyon helyre tudja billenteni az embert. De nagyon megérintett az a levél, amit a döntőben kaptam tőlük, arról nem is beszélve, hogy az egyik adásban még az édesanyám is szerepelt. Elmondhatatlan öröm nekem, hogy van egy ilyen felvételem, amit bármikor vissza tudok nézni, ez az életem része és egy örök emlék marad. A legjobb dolog, ami történhetett velem az életben, hogy ők mellettem vannak és látják, elismerik, amit csinálok.