A zenész idén áprilisban szánta rá magát arra, hogy hajbeültetést végeztet, mert nagyon elkezdett kopaszodni. Curtis most mutatta meg az eredményt, ami egészen elképesztő képet mutat.
Curtis sosem volt az a piperkőc fajta férfi, aki az élete nagy részét a tükör előtt tölti. Neki elég, ha divatos melegítőben énekel a színpadon és ha muszáj, akkor nagyon elegánsan is fel tud öltözni egy-egy nívósabb rendezvény vagy fotózás kedvéért. Egy valami azonban nagyon zavarta: az évek múlásával egyre kevesebb haja lett.
A zenész élete az elmúlt években nagy változáson ment keresztül. Egyfelől 2019-ben bevonult egy elvonóra, hogy végleg szakítson a tudatmódosítókkal, másfelől szerelembe esett, Barnai Judit kosárlabdázóval. Az új kapcsolat szemmel láthatóan jót tett a vagány rappernek, akiből ma már egy tudatos vállalkozó, előadóművész és tisztességes családfő lett még akkor is, ha hivatalosan még nem kötötték össze az életüket. Ebben a kiegyensúlyozott életszakaszban pedig végre lett ideje saját magára is, már ami a megjelenését illeti. Curtis az elmúlt időszakban elkezdett kikerekedni, amitől nyilvánvalóan nem érezte jól magát, ezért egy pár hónapja már keményen edzi a testét. Az izomépítés mellett pedig átesett egy szépészeti beavatkozáson is, hajbeültetést végeztek el nála.
Curtis csütörtökön egy friss előtte-utána fotót osztott meg a követőivel, ahol nem csak a megdúsult haját mutatta meg, hanem arról is beszámolt, hogy mennyire fontos volt számára az elhatározás:
Sosem késő változtatni, rendezni a soraidat és egészségesen élni!