Élete egyik legjobb pillanatait élte át Buzási Patrik. Bár a Megasztár első élő adásában kiesett, nem kizárt, hogy hamarosan nemzetközi karrier vár rá. Nem más, mint a világhírű zeneszerző-producer, Desmond Child figyelt fel rá.
Vasárnap egy tehetséges énekes-jelölt élete megváltozik: kihirdetik a Megasztár 7. évadának győztesét. Talán klisének hangzik, hogy a mezőnyben mindenki nyertes – de van benne igazság. A legnagyobb slágerek zeneszerző-producere, Desmond Child ugyanis két versenyzőre is felfigyelt, s nem a döntősökről van szó.
A múlt heti élőadásban az akkor még hat versenyben lévő énekes Desmond Child nevéhez köthető egy-egy gigaslágert adott elő. Dénes Dávid például Ricky Martin: Livin’ La Vida Loca című örökzöldjét, persze a saját dark-os stílusára alakítva. A műsorba díszvendégként meghívott producert az ő előadása fogta meg leginkább, s később is kihangsúlyozta, hogy nagy lehetőséget lát a rockerben.
Most pedig kiderült, nem csak Dénes Dávid tehetsége keltette fel a figyelmét. A műsor első élő show-jában leköszönő Buzási Patrikkal is váltott néhány szót a napokban! A hét közepén ugyanis nagyszabású közönségtalálkozón lépett színpadra a tizenhárom fős eredeti mezőny minden tagja. A Mika-dalt éneklő Buzási Patrik előadása közben nemcsak a rajongók kapták elő a telefonjukat, hogy rögzítsék a bulis pillanatokat. Bizony Desmond Child is bőszen videózni kezdte a fiatal tehetséget.
– Megvan az az érzés, amikor egy világhírű előadó és zeneszerző a te produkciód közben előkapja a telefonját és videóz? Még most sem hiszem el! Megkért, hogy üzenjek a dal szerzőjének, aki egyébként felfedezte a világhírű előadót, Mikát! – osztotta meg közösségi oldalán meghatódottan a fiatal énekes-jelölt.
Patrik évek óta kergeti az álmát, ami egyértelműen a színpadra szólítja. Kezdetben színészképzésre iratkozott be, a Megasztártól pedig azt remélte, elindítja az énekesi pályán.
– Öt évvel azelőtt költöztem Budapestre, miután felvettek a Nemes Nagy Ágnes Gimnázium felnőtt színészképzésére. Amíg tanultam, addig a szüleim természetesen támogattak, de 2022-ben, amikor végeztem, azonnal neki is álltam a munkakeresésnek. Voltak kisebb színházi szerepeim, de ezek mellett bőven szükség volt arra is, hogy elhelyezkedjek valahol főállásban. Az első munkám lépcsőház takarítás volt, ami egy cseppet sem derogált, sőt, eleve olyan pénzkereseti forrást kerestem, ahol munka közben csak magam lehetek a gondolataimmal. Megnyugtató volt számomra ez a feladat és egészen sokáig csináltam is – idézte fel a Borsnak a műsor kezdetén Patrik, aki azóta teljes erővel a zenei karrierje beindításán dolgozik, ebben pedig talán éppen Desmond Child lesz a segítségére...