Apaság

Freddie: A gyerekeink naponta kenyérre kennek bennünket

Bors

Létrehozva: 2024.12.07.

A Rising Star című műsorban ismerte meg a közönség. Freddie több televíziós zenés produkció győztese, műsorvezetője. Lélekbúvár című műsorával járja az országot. A feleségével, Dórával két kisgyerekük van, Léna és Ármin.

Freddie őszintén mesélt az életéről a hot! magazinnak.

Freddie portréinterjú   BORS
A Dunakanyarban kávézót nyitott Freddie - Fotó: archív / hot magazin

hot!: Két keresztneved van. Hogy szólítottak kiskorodban?

Freddie: Gáborkának. Az Alfrédot a nagypapám után kaptam. Ő Bécsben született, ott élt, sváb származásúak vagyunk, de az eredeti vezetékneve, a Greininger helyett a magyar nevelőapjáét vette fel, így lettünk Fehérváriak.

hot!: A Freddie-t te találtad ki később magadnak?

Freddie: Nem kellett kitalálni, a főiskolán így hívtak. Idegenforgalmi végzettségem van, emelt szinten tanultuk az angolt, az ír tanárom nem tudta kiejteni a Gábort, így lettem Fred, később Freddie.

hot!: Mint Freddie Mercury.

Freddie: Azok emlegették ezt, akik semmit nem tudtak Mercu­ryról. Eredetileg Farrokh Bul­sa­rá­nak hívták. Az Alf­réd után engem inkább mondhatnak Freddie-nek – anélkül, hogy hozzá hasonlítanám magam.

hot!: Szereted a Queent?

Freddie: Az együttest soha nem szerettem, de Freddie Mercury minden idők egyik legnagyobb énekese. Nagyon kevesen tudják elénekelni a da­lait. A Show must go on-t már ő sem adta elő élőben, amikor nagyon beteg volt. Számomra is nagy kihívás volt, amikor színházban kellett fellépnem vele. Ez mindig az előadás csúcspontja volt.

hot!: Az idegenforgalmi szakmára készültél?

Freddie: Inkább a nagymamám ragaszkodott hozzá, hogy elvégezzem a főiskolát. Soha nem kellett tanulnom, elég volt figyelnem az órákon, leckét sem írtam. Meggyőződésem, hogy talpraesettséget sem az iskolában tanulja meg az ember.

Freddie portréinterjú   BORS
Dóra és Freddie a Rising Starban találkoztak - Fotó: archív / hot magazin

Freddie felesége, Dóra kiváló táncos volt

hot!: Tíz éve, a Rising Starral változott meg az életed. Hogy szántad rá magad a jelentkezésre?

Freddie: A barátaim már régen biztattak, hogy jelentkezzek. Néztem a tehetségkutatókat, időnként azt éreztem, hogy jobb vagyok, mint a szereplők, de kishitű is voltam: ha jött egy olyan versenyző, mint Takács Nikolas, azt gondoltam, hogy ő sokkal jobb nálam. Otthon feküdtem, térdoperáció után, amikor becsengettek, hallva a híremet, és megkérdezték, elmennék-e a műsorba. Mutattam, hogy sínben van a lábam. Aztán valahogy eljutottam. Még egy hangot sem adtam ki, de máris egy százoldalas szerződést írattak alá velem. Öt évre szólt, és addig semmiben nem dönthettem.

hot!: Azért csak beindult a pályád, nem?

Freddie: Nagyon nehéz volt az az öt év. Utána jött a járvány. Ma már szabad vagyok, azzal dolgozom, akivel akarok.

hot!: Egy biztos: a tehetségkutatónak köszönheted a feleségedet, Dórát – ott ismerted meg. Ugye ő táncol a Neked nem kell című dalod klipjében?

Freddie: Igen, Dóri táncol, én meg sétálgatok a klipben. Ha más műsorba megyek, lehet, hogy sosem találkozunk. De nagyon jól sikerült a megismerkedésünk. Házasok vagyunk, két kisgyerekünk született. Léna négyesztendős, Ármin két és fél éves.

hot!: Muzikálisak a gyerekeitek?

Freddie: Szeretnek táncolni meg kiabálni. Csak azt tartjuk fontosnak, hogy boldogok legyenek. Mindennap kenyérre kennek bennünket. Elég akaratos mindkettő, és úgy gondoljunk, nem most kell eldönteni, hogy mihez van affinitásuk. Megpróbáljuk majd támogatni őket abban, amit kitalálnak maguknak. Egyvalami van kizárva: a balett.

Freddie portréinterjú   BORS
Az iskolában sosem tanult a fiatalember - Fotó: archív / hot magazin

Freddie szüleinek sok problémája volt

hot!: De a feleséged is Balett­intézetet végzett!

Freddie: Hacsak nem mondják azt valakire, hogy ezer százalékig erre a pályára született, akkor mindennel szembemegy az oktatás, ami egy gyereknek, egy serdülőnek jó lenne. Dóri lediplomázott, de a klasszikus baletten túl mindent tudott táncolni. Volt egy idő, amikor minden televíziós műsornak ők voltak a táncosai a társaival, így ismerkedtünk meg. Aztán azt gondolta, amit én is szorgalmaztam, hogy hagyja abba. Természetgyógyászatot, kineziológiát tanul, táncos elvonulásokat tart, spirituális beállítottságú.

hot!: Téged is abban a szellemben neveltek a szü­leid, hogy magad döntsd el, mit akarsz?

Freddie: A szüleimnek éppen elég saját megoldandó problémájuk volt. 

Az öcsémmel nem különösebben figyeltek ránk. Lehet úgy is nevelni egy gyereket, hogy támogatnak, meg úgy is, hogy mindegy, mit csinál. 

Az öcsém kiváló burkoló lett, Győrben és a megyében dolgozik.

hot!: Kötődsz Győrhöz, a szülővárosodhoz?

Freddie: Szívesen élnék Győrben, de onnan nehéz koncertekre utazgatni. Viszont senki nem tudna annyit fizetni, hogy beköltözzek Budapestre. A kisvárosok, az agglomeráció vonz, ahol az emberek köszönnek egymásnak. Gödön élünk a családdal.

hot!: Több televíziós műsor fellépője, szereplője voltál, a Sztárban Sztár és a Csináljuk a fesztivált! nyertese, vezetted A Dal című pro­duk­ciót. Hol tartasz most?

Freddie: A Szerencse Szombatot ma is vezetem. Az első öt év után átalakult a struktúra. A Co­vid megviselte a szakmát. Bele is rokkantam a kezdő öt évbe, gerincsérvem lett. Ami nem hajlik, az eltörik. Öt évig próbáltak hajlítgatni. De hál’ Istennek már rendbejöttem, egészséges vagyok.

hot!: Ebben az évben volt egy kiemelkedő fellépésed, Char­lie-­val. Hogy fogadtad a felkérést?

Freddie: Eddig csak távolból bálványoztam. Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok tíz évvel idősebb vagy ő tízzel fiatalabb. Itthon minden idők legkiválóbb férfiénekesének tartom. Számomra nincs hozzá fogható. Csúcspont, hogy vele lehettem egy színpadon!

hot!: Novemberben indult a Lélekbúvár elnevezésű koncertsorozatod, a mottód szellemében: „Sebtapasz lenni. Ennyi a cél”. Trióban léptek fel, és jótékony célra is szántok a bevételből.

Freddie: Nyár elején találtuk ki a turnét a menedzserünkkel, Timeával. Decemberre sajnos már minden számba jöhető hely betelt. De folytatjuk a fellépéseket. Először koncertezünk trióként. Később, a fogadtatásra figyelve, kibővítjük a produkciót teljes zenekarra. Óriási szerencsém van a zenekarommal: nemcsak kiváló zenészek, hanem kiváló emberek is. Ha nem olyanok lennének – bármilyen tehetségesek is –, az a harmóniát, az egységet tenné tönkre. Egy héten át a koncertek bevételének adott százalékát A szív bajnokai alapítvány kapta. December végén egy minikoncertet is adunk a javukra. Tudjuk, hogy ez nem a világ összes pénze, de ennyit tudunk adni nekik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek