Galambos István állítja: bátyja megérezte Boglárka halálát. Galambos Lajcsi egykori feleségét, Galambos Boglárkát szombaton búcsúztatták templomi keretek között, baráti körben. A zenész viszont a Borsnak elárulta, hogy szűk családi körben, a két ünnep között vesznek végső búcsút Boglárkától, a család birtokán.
Galambos Boglárka búcsúztatója 2024. december 14-én volt, de a család karácsony után is összegyűlik, hogy örök nyugalomra helyezzék Galambos Lajcsi egykori feleségét. Galambos Pisti elmondta, bátyja megérezte, hogy baj van a tragikus hirtelenséggel elhunyt Boglárkával. Bár mindannyian tudták, hogy Galambos Lajcsi felesége súlyos beteg volt, mégis mindenkit megrázott a váratlan halálhíre.
A bátyám ezt azért megérezte, vagy nem is tudom, hogy kell ezt fogalmazni. Akár a börtönből hívott, akár kiengedték, nem volt olyan a hangja. Nem úgy beszélt. Nem azt mondom, hogy szomorúan, de lassabban mondja a mondandóját. 22 évet voltak együtt, három gyereket neveltek fel. Ez nem egy olyan kapcsolódás, amit az ember könnyen maga mögött tud hagyni
– mondta Galambos István, aki arról is mesélt, hogy – bár elváltak – bátyja és Galambos Bogi nagyon jó kapcsolatot ápoltak mindvégig.
– Előfordult Bogi a bátyáméknál, rendszeresen beszélt Lalival. Sok mindent megosztottak egymással, és attól, hogy már nem alkottak egy párt, tartották a kapcsolatot. Kitartottak a legnehezebb időszakban egymás mellett, de szép lassan elfáradt az ő kapcsolatuk. A balhé ugyan összehozta őket, akkor azért jobban ott voltak egymás mellett. Úgy vélem, ezt hívják feltétel nélküli szeretetnek. A bátyám mindig is mondta, hogy rendkívül helyet foglal el az ő szívében Bogi. Mindez érződik abból, ahogy a bátyám Bogiról beszél.
Galambos Lajcsi testvére arról is beszélt, hogy Galambos Boglárka elvesztése erősebbé tette Lajcsi és gyerekei kötelékét.
Annak ellenére, hogy elváltak, mindenben számíthattak egymásra. Viszonylag hirtelen jött Boglárka halála. Persze, tudtuk, hogy beteg volt, de nagyon rövid idő alatt hatalmasodtak el a problémák, de ez össze is kovácsolta Lajcsit és a gyerekeket. Többet vannak otthon, a bátyámmal
– mondta a zenész, majd zárásképp elárulta, hogy az idei karácsony más lesz, mint a többi.
A karácsony is teljesen más lesz Bogi elvesztésével. December 14-én, szombaton temettük el Bogit, volt egy ilyen templomi, hamvasztásos búcsúsztatás, de a család birtokán lesz végső nyugalomra helyezve, nagyon szűk, családi körben. Ott már jó barátok és ismerősök sem vesznek részt
– árulta el Galambos István.