Gáspárék

Gáspár Győző ámokfutása Törökországban folytatódik: Bea után nyomoz

Niki

Létrehozva: 2024.12.16. 10:00

A Gáspár család feje bármit megtenne a szeretteiért, különösen ha szeretett feleségéről van szó, vagy ha éppen megcsalást sejt. Most inkább az utóbbi áll fent, és azt már jól tudjuk, ha Gáspár Győző valamit a fejébe vesz, akkor kő kövön nem marad.

A vadonatúj Gáspárékban még őrültebb kalandokba keveredik a család, mint eddig bármikor. Persze ez a családfőre különösen igaz, hiszen kerüljön Gáspár Győző bármilyen furcsa helyzetbe, az biztos, hogy egy nem mindennapi tervet fog kieszelni a megoldására. Bár az is igaz, hogy ezek általában inkább rontanak a dolgokon, mint segítenek, de a rajongói – és bizonyára Bea asszony is – épp így szeretik. A Gáspárék 6. részéből nagyon úgy tűnik, hogy Győzi még mindig nem heverte ki a féltékenységi rohamát, így ismét őrült nyomozásba kezd.

Gáspárék: Gáspár Bea és Gáspár Győző
Gáspár Bea Gáspár Győző helyett Edinával indul nyaralni, a férj ezt nem is nézi jó szemmel (Fotó: TV2)

Gáspár Győző megcsalásra gyanakszik ismét, amikor Bea az 50. születésnapjára egy isztambuli utazást kap Edinától, amin szigorúan csak csajok vehetnek részt. Ezt persze nem is hagyja ennyiben, először megpróbálja eljátszani, hogy beteg, azért, hogy felesége vele maradjon.

Amikor kiderült, hogy Beáék Isztambulba mennek, azért elfogott az irigység, főleg mikor azt mondta, hogy Edinával. Mindent megtettem, hogy ne jussanak ki

 – vallotta be a szerető férj.

Ám amikor ez nem jön be, úgy dönt, utána megy, természetesen a legnagyobb titokban:

Ha Bea és Edina azt gondolják, hogy nélkülem ők elutaznak és jól érzik magukat, akkor nagyot tévednek. Mi is megyünk utánuk. Ha kell szekérrel, lovas kocsival, vagy stoppal, de valahogy kijutunk és boldogítjuk őket.

Gáspár Győző és Gáspár Bea jóban-rosszban kitartanak egymás mellett

A házaspár már sok nehézségen túllendült együtt, így Győző egy-egy kacifántos terve már szinte csak apró mindennapos bosszúság. Ennek ellenére Beát igencsak fel tudja dühíteni az ilyen ötleteivel, de szerencsére a végén mindig megenyhül és ad neki egy újabb esélyt, hiszen, ahogy azt már Zámbó Jimmy is megénekelte: egy jó asszony mindent megbocsát.

Az viszont, hogy ezt, hogyan fogja Gáspár Győző felesége megemészteni, hiszen a lebukás szinte garantált, csak a Gáspárék 6. adásából derül ki, 21:40-től a TV2-n.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek