Nincs új a nap alatt a Gáspár családban, ahogyan béke sincs a két fivér között. Gáspár Győző és Gáspár Zsolti között most egy ingatlanvita kapcsán áll a bál, a felek pedig a jelek szerint nem tudnak megegyezésre jutni. Győzike már elmondta az álláspontját, most pedig Zsolti gazdán a sor.
Ember nincs, hacsak nem jogász, aki képes lehet választ találni a kérdésre: kinek van igaza és kinek kéne engednie abban a telekvitában, ami pereskedésig fajult Gáspár Győző és Gáspár Zsolt között. Mint ismeretes, a testvérek között évek óta dúló háborúskodásnak az lett a vége, hogy Győzike és családja elhagyták az otthonukat és Budapestre költöztek. A nógrádmegyeri házat pedig megpróbálták eladni. A rege szerint Gáspár Győző ekkor szembesült vele, hogy bár az ikerházat eladhatja, de a telek, amin áll, az bizony Gáspár Zsolti elsőszülött lányának, Gabicának a nevén van. Hosszú történet ez, így most mellőzzük is annak részletezését, hiszen ezt, ha minden igaz, majd a Gáspár fivérek ügyvédei lerendezik. Ugyanakkor jogosan merül fel a kérdés az egyszeri, józan paraszti ésszel élő emberben, hogy Győzikéék házrészét miért nem veszi meg Gáspár Zsolti és válnak el békében a két család útjai. Nos, erre a kérdésre Zsolti gazda válaszol.
– Olvastam, hogy Győzőék szerint valamilyen csalással került Gabica nevére a telek, amin a két ház áll.
Nos, fogalmam sincs hogyan, ki és pláne miért csalt volna.
– Egyszerűen annyi történt, hogy a lányunk születésekor a szüleink az ő nevére íratták a telket, hiszen ő volt az első unokájuk és annyira örültek az érkezésének, hogy így döntöttek. A kialakult helyzetet szerintem békésen is lehetne rendezni, sőt úgy is kellene – kezdte a Borsnak Gáspár Zsolti, majd kitért testvére azon vádjára, hogy mélyen ár alatti ajánlatot tett a házra, ezért nem köttetett meg az üzlet.
– Győző azt mondja, hogy nem fogadta el az én vételi ajánlatomat, mert keveset kínáltam a házért. Nos, ennek így csak egy része igaz, hiszen valóban tettem ajánlatot, de nem hinném, hogy keveset ígértem, hiszen ő százharminc milliót kér érte, én pedig pontosan annyit ajánlottam. Győző a lapoknak azt mondja, hogy el akarja adni, de Bea asszony azt, hogy nem eladó a ház. Az az érzésem, hogy ha én akarom megvenni, akkor nem eladó, de ha bárki más, akkor igen – vonta meg a vállát Gáspár Zsolti, aki természetesen nem szeretné, ha egy idegen család költözne a közvetlen szomszédságába, de ha így alakul, akkor keres majd megoldást a telek körül kialakult vita rendezésére. – Ha már úgy alakult, hogy a testvérem és a családja elmentek mellőlünk, persze, hogy szeretném, ha nem egy ismeretlen ember lenne a szomszédunk. Ha már feltétlen el akarja adni Győző, akkor természetes, hogy az a jobb nekünk, ha a családban marad az ingatlan és mondjuk a gyermekeim veszik birtokba. De ha másképpen alakul, Győzőnek nincs miéért aggódnia.
A telek kérdését majd rendezzük az új lakóval. Ha lesz…
– magyarázta Zsolti gazda, akit éppen az ünnepi időszakban szokásos adományozó körútján értünk utol.