Férje helyett más férfi iránt táplált érzéseket.
A Nicsak, ki beszél? sztárja, Kristie Alley 72 évesen hunyt el 2022-ben, mindössze egy hónappal a születésnapja előtt. A színésznő vastagbélrákban szenvedett. Kétszer házasodott. Először Bob Alley-val, majd Parker Stevensonnal mondta ki a boldogító igent, akiktől két gyermeke született. Két férje mellett azonban mások iránt is szerelmet érzett. Ez a két férfi pedig Patrick Swayze a Dirty Dancing sztárja és John Travolta a Grease szívtiprója volt.
Kristie és Swayze az Észak és Dél című minisorozaton dolgoztak együtt. A színésznő egyik ismerő azt mondta, Kristie számára Patrick volt az egyik legkedvesebb és legszexibb ember, akivel valaha találkozott és egyből mélyen beleszeretett. Fizikai dolgok sosem történtek köztük, érzelmi kötődésük azonban tagadhatatlan volt. Megcsalni a házastársaikat ugyanis nem akarták.
Egyszer azt mondta nekem, hogy Patrick halála után hónapokig sírt, és gyakran nézi vissza a közös sorozatukat, hogy újra átélje azokat a pillanatokat
- mesélte az informátor hozzátéve, hogy John Travolta már teljesen más volt. Ők a Nicsak, ki beszél? forgatásán melegedtek össze. Itt ugyanis Kristie-nek elvileg minden önerejére szüksége volt, hogy ne feküdjön le a sármos színésszel.
Ez volt életem legnehezebb döntése, mert őrülten szerelmes voltam belé.
Ezek az érzelmek pedig a forgatást követően sem múltak el. 2020-ban ugyanis Kristie Floridába, Travolta otthonának közelébe költözött és abban reménykedett, együtt tölthetik majd öreg napjaikat egyszer, írja a Life.hu