Elindult a Csináljuk a fesztivált! negyedik évada a Duna képernyőjén. Kökény Attila egy olyan dallal nyűgözte le a közönséget és a zsűrit, amelyet 17 éve, édesapja halála óta nem tudott elénekelni. Ezzel kapcsolatban lapunknak adott interjújában elmesélte, milyen érzésekkel és nehézségekkel vágott neki ennek a produkciónak.
Kökény Attila a Duna showműsorában, a szombat esti Csináljuk a fesztivált! új évadában tűnt fel, ahol egy rendkívül érzelmes slágerrel, ‘Bilicsi Tivadar: Levél Apukához’ című, 1959-es dalával lépett színpadra. Az énekes számára ez a dal egészen különleges erővel bír.
Érdekesség, hogy korábban mindig csak színész énekelte, illetve játszotta el, most azonban Attila előadásában egy énekestől hallhattuk. Neki azonban más miatt volt fontos:
Tizenhat éves voltam, amikor elkezdtem vendéglátózni, akkor már énekeltem ezt a dalt. Nagyon kemény témája van, hiszen egy kisfiú írja a levelet az apukájának, várja haza, de az apja nem jön, mert elhagyta. „Apuka, gyere haza, szépen kérlek! Ígérem, jó leszek nagyon” – szól a dalszöveg, de nekem ez akkoriban még nem jelentett semmit. Amikor 2007-ben apukám meghalt, onnantól kezdve hiába kérték, nem énekeltem, egyszerűen nem ment
– meséli az énekes, aki elárulta, hogy a nehézségek ellenére nagyon örült a felkérésnek. – „Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, ezért nagyon sokszor elénekeltem itthon, hogy kijöjjenek belőlem azok az érzelmek, amik ehhez kötődnek. Ez valamennyire sikerült, de azért a színpadon is embert próbáló volt előadni, jeleztem is a műsorvezetőknek, hogy nem tudok megszólalni, gombóc volt a torkomban. Ahogy korosodom, egyre inkább azt érzem, hogy könnyebben tudok sírni mindenen.
Azt hiszem, az évek múlásával nem lett jobb, sőt, még fájdalmasabb az az űr, amit édesapám maga mögött hagyott. Ha az ember elveszít valakit, akit szeretett, azt nagyon nehéz feldolgoznia és nem látom, hogy az idő segített volna ebben.
Az énekes úgy véli, ha sikeres lesz ez a dal, megpróbálja majd beépíteni a műsorába, ezzel esélye lesz rá, hogy átszakadjon az a gát, ami eddig ennek a produkciónak az útjába állt. Viszont ha nem, akkor nem fogja erőltetni; ez annak függvénye lesz, hogy a továbbiakban sikerül-e jól elénekelnie.
Az énekes bevallotta, hogy amikor édesapját elveszítette, próbálta leplezni mély fájdalmát; mint mondja, a belső gyötrődés miatt inkább csak sodródott az árral.
Fiatalabb voltam még, a gyerekeim is kicsik voltak. Az első néhány évben karácsonykor például sokszor tört rám a sírás és nem akartam tönkretenni az ünnepeket. Nem akartam, hogy a gyerekeim azt lássák, hogy pityergek. Elvonultam és bezárkóztam a fürdőbe, hiányzott apukám. Sokat voltunk együtt, ő volt a legmeghatározóbb személy az életemben.
– Sajnos nem élhette már meg a sikereimet, de ő akkor is büszke volt rám, amikor még nem voltam elismert, most is az lenne, 91 évesen. Anyukám 81 lesz januárban, szerencsére ő még velünk van.“