A gyönyörű színésznő a december kezdetével egy igencsak kemény időszak elé néz, amit bizonyára a családja is nehezen visel majd. Köllő Babett talán csak karácsonykor láthatja legközelebb férjét és lányát.
Köllő Babett már többször is mesélt arról, hogy imádja a karácsonyt és persze ezzel együtt az adventet is. Az idei december azonban igencsak nehéz időszak számára, mert szinte egyáltalán nem tud majd a családjával lenni. Lapunknak most azt is elárulta mi vár rá az elkövetkezendő hetekben.
A sztáranyuka nagyon szeret a lányával, Millával lenni, így igyekszik minden percet kihasználni, amit csak lehet. A december ez alól azonban sajnos kivétel. Színésznőként és műsorvezetőként is rengeteg dolga akad ebben a szezonban, még úgy is, hogy idén nem szerepel TV műsorban.
Megkérdezte a családom pár héttel ezelőtt, hogy mikor látnak legközelebb, én meg mondtam, hogy december 22-én. Igyekszem addig letudni minden munkámat, de tényleg nagyon sűrű ez az időszak. 5:30-kor kelek és onnantól kezdve előadások, cirkusz, céges műsorvezetések, rendezvények folyamatosan, estig
– mesélte viccelődve.
– De 22-én leteszem a lantot és pihenés lesz szerintem legalább 10 napig – árulta el.
A sok éves rutinnak köszönhetően Babett már jó előre el szokta intézni az ajándékok megvásárlását és egyéb teendőket, de idén ez is máshogy alakult, ami komoly fejtörést okoz neki:
– A karácsonyi ajándékokkal még nem is haladtam, pedig december elejére ezekkel sokkal jobban szoktam állni. De egyszerűen nincs időm, még nem tudom, hogy fogom megoldani.
Őszintén szólva azért is szoktam elintézni hamarabb, mert amellett, hogy rengeteg a dolgom, nem szeretem azzal tölteni az időt decemberben, hogy mindenhol sokan vannak, nagy a tömeg és várni kell, meg harcolni a parkolókért. Ráadásul szerintem az emberek is sokkal feszültebbek
– tette még hozzá őszintén.