A sztáranyuka sok sajnálatot kapott, amióta beismerte: az anyukája segítségével neveli a gyerekeket. Kulcsár Edina ezért döntött úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba!
Meglehetősen nagy port kavart pár héttel ezelőtt Kulcsár Edina megdöbbentő vallomása, amely szerint ő az édesanyjával neveli a gyermekeit, férje, G.w.M nem igazán veszi ki a dolgait az apai teendőkből.
Az egykori szépségkirálynő rajongói többször megjegyezték már, hogy Edina kitartása irigylésre méltó, viszont azt is hozzátették, nem értik, hogy G.w.M miért nem segít a kicsikkel. Akkor a legtöbben azt a választ fogalmazták meg, hogy Kulcsár Edina férje a fellépései miatt nem tud éjszaka ott lenni Edinával, ezért kell az anyukának két emelet és két kisgyerek között szaladgálnia az éj közepén. Ám Edina a fizetős minivlogjában nemrég azt is bevallotta, hogy nappal sem férje segít neki, hanem édesanyja, ugyanis G.w.M egész egyszerűen mással van elfoglalva.
A szomorkás beismerést követően sokan éreztek Edina iránt sajnálatot. Talán ezért döntött úgy a négygyermekes anyuka, hogy egyszer és mindenkorra meggyőzze a követőit arról, hogy ő igenis jól van, még betegen és fáradtan is szívesen foglalkozik a gyerekekkel.
– Egyrészről én nagyon szerencsés embernek gondolom magam, hogy részem lehet abban az örömben, hogy 4 gyermekem is van. Ezáltal minden körülöttünk lévő dolog és teendő, az boldogság, hiszen ez is a gyerekek velejárója. Persze néha az ember fáradt, néha más külső tényező miatt tekintünk úgy 1-1 teendőre, hogy nehéz, de akkor is öröm, hogy van kikért fáradozni – kezdte Edina, majd a férjét is szóba hozta.
Edina nem tudta tovább szó nélkül hagyni, hogy sokan nemtörődöm apának tartják a férjét. Ezért inkább úgy döntött, kicsit betekintést enged G.w.M bokros teendőibe, hogy jobban értsük a családi dinamikát.
– A férjem rengeteget dolgozik! Ő szinte akkor fekszik le, amikor én kelek. Éjszakánként a stúdióban van, napközben pedig más jellegű elfoglaltságai vannak, hiszen nem csak az létezik, amit a social médiában látnak az emberek. Tény, hogy a kicsik körül a legtöbb dolgot én csinálom, de ez nekem nem megterhelő. Én ennek örülök. Egyébként meg ha éppen ráér, akkor zokszó nélkül megeteti a gyereket, pelenkáz vagy éppen öltöztet. A nagyobbakkal pedig folyamatosan azon van, hogy programokra vigye/vigyük őket, és a lehető legtöbb programot tudja velük tölteni – ecsetelte Edina, aki szerint egész egyszerűen nem igaz, hogy G.w.M, polgári nevén Varga Márk nem segít semmiben, és egyébként is az a lényeg, hogy neki "megfeleljen" az a családmodell, amit a rapper képvisel.
Vajon Kulcsár Edina gyermekei hogy viselik a fennálló helyzetet?