A Nagy Ő egykori versenyzője szerencsére épségben került elő Spanyolországban, s úgy tűnt, hogy a közösségi oldalaira is visszatér. Lovas Annabella azonban ismét eltűnt, a TikTok-oldaláról is törölte a saját üzenetét, ahogy a jókívánságokat is.
Lovas Annabella közel két hétig nem adott életjelet magáról, ezért a spanyol és a magyar rendőrség eltűnt személyként tartotta számon. Szerencsére december 12-én aztán épségben megtalálták a lányt egy Kanári-szigeteken lévő hotelben, a helyi hatóságok pedig azt is megerősítették, hogy Annabellára teljesen jó állapotban bukkantak, annak ellenére is, hogy körözésükben labilis személyként jelölték meg.
A történtek után a Nagy Ő egykori sztárja a TikTok-oldalán szólalt meg. Annabella ezenkívül mindenhonnan letörölte magát, de a követői szerint már hónapokkal korábban is furcsán kezdett viselkedni. Sokan úgy vélik, ez a betegsége miatt lehetett, ugyanis a lány nemrég tudta meg, hogy mellrákkal kell megküzdenie, ez pedig rányomhatta a bélyegét a mindennapjaira. Talán pont ezért kezdett el utazgatni is a nagyvilágban, és megszólalásából adódóan ezért is tűnt el...
Nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem
– fogalmazott a lány még a hét elején, azonban meglepő módon hirtelen törölte ezt a hozzászólását. Ám nem csak ettől a vallomástól szabadult meg, hanem édesapja kommentjeitől is, amik akkor íródtak, mikor hazavárták a szülők gyermeküket. Sőt, Annabella valamiért törli azokat az üzenteket is, amelyeket a követői írnak jókívánság gyanánt, emiatt pedig aggódnak a rajongók. Igaz, az újabb hozzászólások még nem kerültek sztornózásra, és mindenki reméli, hogy ez így is marad. Ahogy azt is, hogy esetleg a lány visszatér a közösségi médiába, hogy támogathassák őt a gyógyulása útján!
Fel a fejjel drága Annabella! Erős, okos, intelligens, gyönyörű nő vagy. Kérlek gyógyulj meg!
– fogalmazott valaki.